Írország: rózsafüzér a családokért

Kitekintő – 2014. augusztus 29., péntek | 11:00

Az írországi katolikus egyház vezetője, Eamon Martin érsek a rózsafüzér imádkozására szólította fel a híveket a közelgő októberi családpasztorációs püspöki szinódus alkalmából – tudósít a Vatikáni Rádió angol nyelvű adása.

Martin érsek levelében kifejtette, a családok szándékára felajánlott rózsafüzér imádkozásával azok is bekapcsolódhatnak a Vatikánban rendezendő családpasztorációs szinódus előkészületeibe, akik nem tudnak majd részt venni a rendezvényen. „Október Szűz Mária tiszteletének szánt hónap, így a rózsafüzér imádkozása még inkább javasolt. Éppen ezért hívunk mindenkit, hogy a plébániákon, otthonaikban és más vallásos közösségekben mondjanak el egy-egy tizedet a családokért.”

Ezzel egyidejűleg október 5-ét, a római családpasztorációs szinódus első napját „a rózsafüzér vasárnapjának” nyilvánította az érsek, amely 2014-ben egybeesik „az élet napjával”. „A rózsafüzért imádkozva az életről, Jézus misztériumáról és a Szent Családról elmélkedünk. Kérjük a Rózsafüzér Királynéját, hogy hűséggel és örvendezve hirdethessük a család örömhírét szerte a világban” – fogalmazott az ír egyházfő.

Írországban a katolikusok idén ünneplik Szűz Mária knocki jelenésének 135. évfordulóját is, a felhívás így különösen aktuális.

Magyar Kurír
(sk)