Iskolafogászati rendelőt alakítottak ki a debreceni Szent József-iskolában

Hazai – 2020. szeptember 26., szombat | 19:10

A „Debrecen 2030” városstratégiai program kiemelt elemeként került sor az új, korszerű eszközökkel felszerelt iskolafogászati rendelő kialakítására a Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Technikum és Kollégium épületében. A rendelőt szeptember 25-én adtak át.

A debreceniek életminőségének javításához hozzátartozik az egészségügyi alapellátás fejlesztése is – hangsúlyozta az eseményen Széles Diána, Debrecen alpolgármestere. Kifejtette, hogy a város számára is nagyon fontos az egyházakkal való hosszú távú együttműködés, együttgondolkodás; tapasztalható, hogy Debrecenben egyre nagyobb szerepet kapnak az egyházi fenntartók.

A városstratégiai programban megvalósuló egészségügyi alapellátásban – felszámolva és korszerűsítve az eddigi rendszert – a jövőben Debrecen iskolafogászati ellátását helyben biztosítják mind az egyházi, mind az állami fenntartású iskolákban, vagy az intézményekhez közel eső épületekben.

A félévente elvégzendő fogászati szűrés, a rendelőkbe eljutás eddig nagy feladatot jelentett az intézményeknek. A gyermekek számára is fontos e változás, hiszen nem idegen környezetben, hanem barátságos légkörben, saját intézményükben vehetnek részt a szűréseken, a szakellátásban, és megismerik az ellátásban dolgozó szakembereket, naponta találkoznak velük.

Széles Diána arról is tájékoztatott, hogy a város és az egyházak megosztva a költségeket, 4-4 millió forintot vállalva alakították ki a Szent József-iskolában a minden gyermek számára barátságos rendelőt, ahol a Debrecenben működő két római katolikusköznevelési intézmény (Svetits, Szent József) diákjait, mintegy 1680 gyermeket fognak ellátni.

Papp Csaba, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetének igazgatója az átadáson elmondta, Debrecen városi szinten és ingyenesen biztosítja az iskolafogászatot, mind az alapellátást, mind a szakellátást, benne a fogszabályozást is, amely igen költséges beavatkozást jelent.

Az intézetvezető azt is hangsúlyozta, hogy a városban 38 ezer iskoláskorú gyermek van, az évi kétszeri szűrés tehát 76 ezer orvos–beteg találkozót jelent. E kezdeményezés hatékonyabbá teszi a rendszert; a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő Szent József köznevelési intézményben fogászati körzetként működik majd a rendelő, amelynek felszerelését a Debreceni Egyetem Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézete biztosította.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök örömét fejezte ki, hogy az iskola fogászati rendelőintézettel bővült. Mint fogalmazott, fontos, hogy az intézményekben dolgozók és tanulók minden tekintetben, még az egészségügyi ellátás során is otthon érezzék magukat. A megyéspüspök hangsúlyozta, az Egyház azért tart fenn intézményeket, hogy hirdesse az Örömhírt, Isten gondoskodó jóságát, szeretetét, és minél teljesebb körű ellátásban nevelje-oktassa a reá bízott gyermekeket. A fogászati rendelő kialakítása is Isten szeretetének megnyilvánulására, jelenlétére utal.

Palánki Ferenc püspök további fejlesztésekről is beszámolt a sajtó jelen lévő képviselőinek. Elmondta, a Szent József köznevelési intézményhez 840 gyermek tartozik. Az iskola épületének bővítése lehetővé teszi, hogy 1–12. osztályig évfolyamonként három osztályt indítsanak a következő években. A közelmúltban tették le a Debrecen Józsa városrészén épülő katolikus óvoda alapkövét. Ennek a fejlesztésnek része lesz egy még csak tervezés alatt álló józsai általános iskola építése is.

A főpáztor megköszönte Debrecen város vezetésének és az egészségfejlesztési intézetnek a közreműködést. – Debrecen lelki központ is, az egység városa. Mindannyian, akik itt élünk, együtt vagyunk Debrecen – zárta beszédét Palánki Ferenc megyéspüspök, majd megáldotta az új fogorvosi rendelőt.

Végül sor került az ünnepélyes szalagátvágásra is.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Kovács Ágnes

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria