Ismét lehet pályázni Mindszenty-ösztöndíjakra

Hazai – 2020. szeptember 6., vasárnap | 12:47

A Szombathelyi Egyházmegye a 2020/2021-es tanévre ismét meghirdeti a Mindszenty-ösztöndíjakat általános iskolás, középiskolás és felsőoktatási intézményekben részt vevő rászoruló diákok részére. A közoktatási pályázatot folyamatosan be lehet nyújtani, a felsőoktatási pályázat benyújtási határideje október 15.

Általános és középiskolában, illetve felsőoktatásban tanuló, szegény sorsú, de tanulni akaró diákok részére hirdeti meg pályázatát az alapítvány. Az ösztöndíjat annak emlékére hozták létre, hogy Mindszenty József bíboros még zalaegerszegi apát-plébánosi szolgálata alatt minden évben mintegy 35 szegény sorsú diák taníttatását fizette, ezzel tette lehetővé kitörésüket.

Közoktatási ösztöndíjért pályázhat az a 10–23 éves tanuló, aki általános iskolában vagy középiskolában nappali rendszerű oktatásban tanul, családjában az egy főre jutó nettó jövedelem 60 ezer forint alatti (a családi pótlékot is beleértve), akinek a tanulmányi átlageredménye a pályázat benyújtását megelőző tanévben elérte a 3,00-as átlagot a magatartás és szorgalom értékelését is figyelembe véve. További feltétel, hogy a tanuló a Szombathelyi Egyházmegye területén állandó lakcímmel rendelkezzen, valamint az, hogy a tanulmányaihoz (utazás, étkezési díj, tankönyvek stb.) szükséges anyagiak nem állnak a rendelkezésére.

A Mindszenty Köznevelési Ösztöndíj dokumentumait, pályázati anyagait, felhívását, a benyújtás módját, a feltételeket és a csatolandó mellékletekről a tájékoztatást ITT találják. 

Az ösztöndíj fordítható tankönyvekre, a tanuláshoz szükséges más eszközökre, útiköltségre, étkezési díjra, otthoni rezsiköltségre. Az általános és középiskolai pályázatok benyújtásának nincs időbeli megkötése.

* * *

Felsőoktatási ösztöndíjra azok a hallgatók pályázhatnak, akik:

• a Szombathelyi Egyházmegye területén állandó lakcímmel rendelkeznek;

• alapfokozatot eredményező alapképzésben, mesterfokozatot eredményező mesterképzésben, egységes, illetve osztatlan képzésben folytatják tanulmányaikat nappali, esti vagy levelező tagozaton;

• az adott tanév szorgalmi időszakának első napján a 39. életévüket még nem töltötték be;

• családjukban az egy főre jutó nettó jövedelem 60 ezer forint alatti, a családi pótlékot is beleértve.

A Mindszenty Felsőoktatási Ösztöndíj dokumentumait, a benyújtás mikéntjét és feltételeit ITT találják.

A felsőoktatási pályázatok benyújtási határideje a közoktatásival ellentétben kötött: 2020. október 15.

Forrás és fotó: Martinus.hu/Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria