Ismét megrendezik a Győri Bencés Bált

Hazai – 2015. január 12., hétfő | 11:40

Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Győri Bencés Bált február 7-én 18 órai kezdettel. Az eseménynek ezúttal is a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium ad otthont.

A farsangi mulatságot a Bencés Nevelésért Alapítvány szervezi a gimnázium és a Bencés Diákok Győri Egyesületének segítségével. A házigazda Horváth Dori Tamás OSB perjel, a díszvendég a győri bencés gimnázium volt diákja, Czepek Gábor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára, a bál háziasszonya pedig Mohácsi Szilvia, a Magyar Televízió Aranymetszés című műsorának szerkesztő-műsorvezetője lesz.

A felújított hagyomány keretében immár harmadik alkalommal megrendezendő eseményen fellép a Collegium Musicum Jaurinense Régizene Egyesület, valamint – kiemelt figyelmet szentelve a fiatalabb generációknak – Németh Juci. A tánczenéről a First Party Showband gondoskodik. A mulatság hajnali három órakor cigányzenével zárul.

A bálon ismét lesz „Retro dohányzó”, ahol a győri bencés öregdiákok – régi iskolai bútorok, emléktárgyak, fényképek és visszaemlékezések segítségével – „időutazást” tehetnek gimnazista éveikbe.

A Bencés Nevelésért Alapítvány szívesen veszi szponzorok, tombolát felajánlók jelentkezését. A farsangi mulatságot támogató magánszemélyek vagy cégek adományukkal a győri bencés gimnázium oktató-nevelő munkáját is tudják segíteni. A III. Győri Bencés Bálra felajánlott összegből – a rendezvény megszervezésén túl – digitális táblák beszerzését, illetve a pinnyédi sporttelep korszerűsítését segíti az alapítvány.

A szponzorokat megjelenítik a bál és a gimnázium internetes felületein és a bálon egy molinón, illetve reklámanyagukat elhelyezhetik a rendezvényen a Szponzorsarokban. További információk a gyoribencesbal.hu honlapon, vagy e-mailben, a gyoribencesbal@gmail.com címen kérhetők.

A bencés atyák és a gimnázium tanárai, tanárnői szeretettel várják a hazaérkező egykori diákokat, valamint a bencés középiskolák öregdiákjait, a győri bencés diákok szüleit és mindenkit, aki bármilyen módon kötődik a győri bencés közösséghez.

A bencés bál rangos társadalmi eseménynek számított Győrben egészen a ’70-es évek végéig. A bencés gimnázium dísztermében olyan zenekarok léptek fel, mint az Omega, a Continental, a Sprint és a Hungária. A hagyományt 2013-ban elevenítették fel, az idei farsangi időszakban pedig harmadszor rendezik meg a megújult Győri Bencés Bált, amely a szervezők reményei szerint 2015-ben is sok váratlan és szép találkozás kerete lesz.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria