Isten nem valamit akart tőlem, hanem engem akar – Interjú az ezüstmisés Krakomperger Zoltánnal

Nézőpont – 2019. július 19., péntek | 18:31

Krakomperger Zoltán, a debreceni Szent Anna-székesegyház plébánosa, az Egri Hittudományi Főiskola professzora július 13-án ünnepelte pappá szentelésének 25. évfordulóját. Az ezüstmiséssel Gáti Magdolna Virág, az egyházközség képviselő-testületi tagja beszélgetett.

– Zoltán atya, mit jelent Ön számára az ezüstmise?

– Az ezüstmise olyan mérföldkő a pap életében, amelynél érdemes megállnia, és ahonnan hasznos visszatekintenie a megtett útra, hogy az ezüstmisés vallomása legyen: „Mivel viszonozzam az Úrnak, ami jót tett velem? Veszem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét” (Zsolt 116,12–13). Az ezüstmise jelenti továbbá azt, amit a házastársaknak, egy családnak jelenthet az ezüstlakodalom: hálaadást egymás választásáért, elköteleződésükért egymás mellett, valamint az elhatározásukat, hogy együtt akarnak maradni és összetartani a jövőben is.

A pap ezüstmiséjét hagyományosan a hívek körében, a plébániáján ünnepli örömteli, alázatos és küldetéstudat-ébresztő hálaadásként. Azért örömteli hálaadás, mert Isten megtartott abban a szolgálatban, amelyet rám bízott. Az Egyháznak a szolgálatában, hiszen nem magamért kaptam a papi hivatás ajándékát és titkát. Az ezüstmise alázatos hálaadás is azokért a lelkipásztori gyümölcsökért, amelyek termettek a 25 év alatt. Elbizakodottság nélkül állíthatom, hogy Isten megengedi mindannak észrevételét, amit szerény hozzájárulásom által foganatosított az egyes emberek lelkében és a hívő közösségek életében. Az ezüstmise Isten egész népének küldetéstudat-ébresztő hálaadása azért, hogy a bűn és a halál sötétségéből csodálatos világosságára hívott minket (vö. I. prefáció), illetve aki arra méltatott, hogy színe előtt állhatunk, és szolgálhatunk neki (vö. II. eucharisztikus ima).

A 25 évre visszatekintő számvetésből nem maradhatnak ki a kudarcok, a szenvedések sem. Amiért bánkódnom kell, azok a momentumok, amikor rossz döntéseim, bűneim következtében önmagam akadályoztam, hogy jó pap legyek. Isten bocsássa meg ezeket nekem! Ezeknek az elégtelenségi élményeimnek olvasatából kikövetkeztettem és kikövetkeztetem, hogy elbizakodottá nem válhatok, semmikor és sehol.

– Mindig a papi hivatást szerette volna választani?

– Isten megajándékozott a civil életben és a papi szolgálatban vonzóan helytálló, kiváló példaképekkel, de őket nem tudatosan követve éltem az életem. Nem mindenkor szerettem volna pap lenni; vízmérnöki pályára is vágyódtam. A 139. zsoltár szellemében azonban vallom, hogy Isten már édesanyám méhében meghívott a papságra, és eddig megtartott benne.

– Mikor és hogyan kezdte ezt felismerni?

– Meghatározóan fontosnak és jövőképesnek tartottam és tartom a családi közösséget mint minden emberi közösség alapsejtjét, mégis igent mondtam Isten papságra szólító hívására. Közvetlen meghívásélményben nem volt részem. Második osztályos koromtól ministrálhattam, jól éreztem magam az oltár körül, és ez egyre inkább meghatározó lett az életemben; továbbá fontos volt, hogy a hetedik osztállyal bezárólag még iskolai hittanórára járhattam. Csendesen érlelődő, profilnyerő folyamathoz tudnám hasonlítani papi hivatásom felismerését. Az világosodott meg, hogy a meghívó Isten nem valamit akart tőlem, hanem engem akar.

Különleges megpecsételtség, amikor az Úristen valakit megérint, meghív és betölt. A hivatásértelmezésem szerint ez nem befejeződött, egyszeri esemény, hanem olyan történés, amelyben arról van szó, hogy egyre inkább jussak előre a Krisztus-jelenség befogadásában, fel- és elismerésében. Ez egy egész életen át tartó folyamat, különböző fázisokkal és kihívásokkal. Eközben az ugrópontot nekem az jelenti, hogy mennyire állok készen naponta megnyílni a Krisztus-esemény előtt. Ebből a nézőpontból papi hivatásom még érlelődési folyamatban van.

A teljes interjú a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye honlapján olvasható.

A Krakomperger Zoltán ezüstmiséjéről szóló beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria