Isten összegyűjti gyermekeit – A családokért mutattak be szentmisét Veszprémben

Hazai – 2021. április 6., kedd | 10:49

A veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templomban tartottak szentmisét a családokért március 27-én, a főegyházmegye családpasztorációs munkacsoportja által szervezett nagyböjti lelkigyakorlat keretében.

A szentmise főcelebránsa Csernai Balázs, a veszprémi Regina Mundi-templom plébánosa, egyetemi lelkész volt, koncelebrált Tamás Zoltán. Az oltárnál szolgált még Munkácsi János diakónus, a családpasztorációs munkacsoport tagja is.

A szentmise a Veszprémi Főegyházmegye YouTube-csatornáján is követhető volt, többen ezen keresztül csatlakoztak a közvetítésbe. „Szeretnénk találkozni egymással, ami nagy kincs ma. Ha ezt személyesen nem is tehetjük meg, de Istenben megvalósíthatjuk, az ő célja, hogy összegyűjtsön bennünket, benne és általa legyünk egyek” – fogalmazott Balázs atya bevezetőjében.

Szentbeszédben arról szólt, hogy a mai evangéliumban vészjósló jelek vannak Jézus elpusztításáról. Mindezt a farizeusok, főpapok teszik, akik úgy gondolják, jó, Istennek tetsző életet élnek és úgy is cselekszenek. Mi vajon hogy állunk ezzel?

Sokszor tudni véljük, mit akar Isten, és nem vesszük észre, hogy épp az ellenkezőjét tesszük, mint amire hív minket. Ellene mondunk, hátat fordítunk a szeretetének, jóságának, irgalmának, hívásának, és közben csodálkozunk, hol tart a világ.

A farizeusok Jézus ellen cselekedtek, de tettükkel az útját vitték előre. Isten megtervezte az útját. Mi is sokszor ellene fordulunk, de ezt úgy alakítja, formálja, hogy közben az ő tervei valósuljanak meg, vezet bennünket. Isten jó szülő, a legjobb módon hagyja kibontakozni gyermekét. Az ő szeretetének tervét kell megvalósítanunk. Mi ez?

Meghalni a másikért, nem általában, hanem mindenkiért, ott, ahol vagyunk. Jézus vállalta, hogy kimondják a halálos ítéletét. Ezt a mérhetetlen rosszat átváltoztatta a szeretet tettévé, odaajándékozva nekünk az életét.

Isten összegyűjti gyermekeit, az a legfőbb vágya, hogy ne kelljen fizikai és lelki távolságot sem tartani egymástól. Egy közösséggé, egy családdá akar összegyűjteni bennünket, hogy megtaláljuk azt, amivé teremtett minket.

Vágyunk a találkozásra Istennel és egymással, ezt a vágyat ő ültette be a szívünkbe, de ezt a földön nem tudjuk úgy megvalósítani, ahogy szeretnénk. Újból és újból tovább kell lépnünk, elbúcsúzni egymástól. Örök ünneplésre, örök találkozásra hív minket!

Csernai Balázs a szentbeszédben feladatot is adott, amely egyben a családpasztorációs munkacsoport által meghirdetett lelkigyakorlat harmadik kihívása is: Írjuk vagy rajzoljuk le – kicsik és nagyok egyaránt –, kikkel szeretnénk találkozni, kik azok, akikkel jó lenne együtt lenni, ünnepelni a húsvétot. A képen együtt lehetünk mindenkivel, és a képek megőrizhetik bennünk a reményt, egyek lehetünk Jézusban velük. Így az egység és a remény embereivé válhatunk.

A lelkigyakorlat keretében három húsvéti feladatot adtak a családoknak, és kérték, hogy teljesítésükről küldjenek beszámolót, fotókat a családpasztorációs irodának. A feladványokat teljesítők között társasjátékokat sorsoltak ki.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria