Isten szeretetében és fényében oldódhatnak fel sötétségeink – Beszélgetés egy orvos akolitussal

Rajnics Péter kaposvári orvost Isten szolgálatra hívta. Tizen-egynéhány társával Varga László megyéspüspök avatta akolitussá a közelmúltban. Hitét nem rejti véka alá; arra törekszik, hogy hitelesen, szelíden és örömmel közvetítse az örömhírt. Imádkozik betegeiért, munkatársaiért és az egységért, mely nélkül egyetlen munkahelyi közösség sem működhet.

– Miért vágyakozik arra egy ismert belgyógyász főorvos, hogy akolitus legyen?

– Az akolitus görög eredetű szó, jelentése: követni, szolgálni. Az akolitus ugyanis követi a felszentelt papot vagy diakónust, és az oltár körül végez szolgálatot. Segít az „élet kenyerének” kiosztásában és mindabban, amire a plébánosa engedélyt ad. Van néhány hasonlóság az orvosi működés és az akolitusi szolgálat között. Ezek közül legfontosabb a hivatás. Az e nélküli orvosi tevékenység csak előre megtervezett munkaidejű betegútszervezés, mely előbb-utóbb kiégéshez, pályaelhagyáshoz vezet. Az orvos munkája nem ér véget a munkaidő végén, munkaidőn kívül is utánaolvas a betegségeknek, képezi magát, és gyakran vívódik azon, milyen kezelés jöhet még szóba. A hívő közösség szolgálatát akolitusként ellátni szintén csak hivatással lehet. Az akolitus is ugyanolyan világi hívő, mint a közösség többi tagja, nem jobb és nem érdemesebb másoknál. Ahogy az avatáson püspök atya Jézust idézve bátorított minket: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket!”

– „Kései” megtérő, vagy családjában csírázott már a hit?

– Vallásos családból származom, gyermekkorom óta tagja vagyok a katolikus közösségnek. A „kései megtérő” kifejezés számomra nehezen értelmezhető: egyrészt, amíg lehet, sohasem késő a megtérés, másrészt én ezt folyamatnak látom. Nem tagadva, hogy vannak „pálfordulások” és látványos emberi változások, a valódi megtéréshez idő kell, és naponta újra meg kell térnünk. Ez annyit jelent, hogy szakítok rossz szokásaimmal, ha úgy tetszik a bűneimmel, és Jézus tanítását próbálom követni, ha alkalmas, ha nem. Ez a gyakorlatban persze nem ilyen egyszerű; vannak hibáink, visszatérő bűneink, és az ellenoldal is mesterkedik: eltávolítani Jézustól és az Ő országától.

– Ez a fajta szolgálat megértő háttérországot kíván…

– Támogatás nélkül valóban nem megy. Feleségemre mindenkor támaszkodhattam, és mivel ő is hívő és orvos, így könnyebben megérti és elfogadja hivatásaimat. Azt is tudom, hogy a háttérben sokat imádkozik értem is.

– Munkahelyén, a kaposvári megyei kórházban is próbál evangelizálni? Papp Lajos professzor minden műtétje előtt fohászkodott Istenhez…

– Közvetlen munkatársaim tudják rólam, hogy hívő vagyok. Az evangelizáció nemcsak az akolitusoknak, hanem minden hívőnek feladata, mivel ezt Jézus bízta ránk: „Tegyetek tanítványommá minden népet!” Azonban nagyon fontos ennek a mikéntje. Ahogy nem lehet kisiskolás gyermekeknek a hit titkairól egyetemi szinten beszélni, úgy nem lehet a keresőkre sem korlátok nélkül rázúdítani az örömhírt, mert megriadnak tőle, és ellentétes hatást érünk el, mint amit szeretnénk. A mai mindent kétségbe vonó, liberális világ valójában nem fogad el dogmákat, még kevésbé emberi kinyilatkoztatásokat. Ezért nagyon nehéz csak szavak szintjén evangelizálni. Helyette inkább megpróbálok úgy élni és viselkedni, hogy kérdezzenek: Te miért vagy mindig ilyen derűs? Te miért vagy ilyen türelmes mindenkihez, és jóindulatú? Meghallgatásra kész és egységre törekvő? Te hogy tudod elviselni a megaláztatást, mellőzést, betegséget, látszólagos sikertelenséget? Ebben a pillanatban nyílik meg a másik arra, hogy befogadja mindazt, amit el akarunk mondani és tanúságtételünkkel alá akarunk támasztani.

– Érték-e már támadások a hite, a szókimondása miatt?

– Néha előfordult. A többségük gúnyos megjegyzés, ami kellő önkritikával, megfelelő derűvel és gyors észjárással tompítható belül és kívül egyaránt.

– Varga Laci atya azt tanította: életünk szentmiséje akkor kezdődik, amikor mise után becsukjuk magunk mögött a templomajtót. Sikerül mindig Istennek tetsző módon megélni az előttünk álló hetet?

– Nem. Gyakorta elbukom visszatérő bűneim, gyarlóságaim miatt. Ezért szükséges ilyenkor az újratervezés. Ebben nagy segítség a szentgyónás, ami nem pszichologizálás, vagy az elrontott dolgok felemlegetése, hanem a bűnbánat felindítása után sötétségeimet Isten fényébe emelem, hogy ott feloldódjanak.

– A „lelki szárazság” ellen mivel védekezik?

– Megfakítja a kapcsolatot a Jóistennel a „lelki szárazság”. Egy barátság is akkor szürkül meg, ha nem veszem a fáradságot arra, hogy napi kapcsolatban maradjak a másikkal. Ugyanez érvényes az istenkapcsolatra is. Ennek alapja az ima; ha elmarad, ellaposodik, rohanóssá, megszokottá, gépiessé válik, akkor lelki szárazságot élünk meg. Nem megy semmi, nem érezzük jól magunkat, romlanak a szociális kapcsolataink is. Ezért nagyon fontos az ima, az eucharisztia rendszeres ünneplése, a csendes szentségimádás.

* * *

Rajnics főorvos mesélte: egyszer felkereste egy fiatalember, akivel még nem találkozott. A betegek között várakozott, míg sorra került. Bemutatkozás után sokáig, szembetűnően méregette. Csak nem koszos a ruhám, vagy rendezetlen a kinézetem? – vizsgálta meg ő is gyorsan magát. Kisvártatva a fiatalember félszegen megszólalt:

– A betegektől hallottam, hogy ön orvos és pap is egy személyben!

–Hát – mondta –, a két foglalkozás nem áll ám olyan messzire egymástól!

– Na de önnek jegygyűrűje is van! Ezek szerint nős is?

– Igen. És van négy gyermekem – tolta alá most már a széket, majd miután kicsit magához tért, részletesen elmesélte neki, kik is azok az akolitusok.

Szöveg: Lőrincz Sándor

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye/Sonline.hu

Magyar Kurír