Isten vendégségének örömébe hívnak – Jubilál a Cursillo a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében

Az ultreyán megjelenteket Zsirosné Seres Judit, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye cursillós közösségének világi elnöke köszöntötte, majd arról beszélt, hogy az életében milyen fontos szerepe van az apostolkodásnak. Az elmúlt húsz évben munkatársként, a grémium tagjaként és világi vezetőként segíti az egyházmegyei cursillóban folyó munkát, amelyet örömmel és odaadással végez.

Ezt követően a világi elnök a grémium által jóváhagyott éves programot is ismertette. Az ünnepségsorozat keretében több alkalommal találkozhatnak a végzett cursillósok egymással, hogy újra felidézzék a cursillo három napjának élményét, emlékét. Az ultreyák alkalmával elmondhatják egymásnak, hogyan élik meg az „örök negyedik napot”, hogyan apostolkodnak az egyházközségekben, és milyen örömmel dolgoznak a plébániákon, a közösségekben. Minden hónapban előkészített programmal várják majd az érdeklődőket. A programterv illeszkedik az egyházmegyei eseményekhez és az Európai Ultreya programjához is.

A jubileumi év középpontjában a hálaadás áll. Hálát adunk a 25 év minden ajándékáért, kegyelméért, és mindenért, amit a cursillón keresztül adott nekünk a szerető Isten – mondta elmélkedésében Tóth László atya, a Megtestesülés-templom plébánosa, aki három éve vett részt először ezen a hétvégén. Utalt a Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című versében megfogalmazott érzésekre. Kosztolányi római katolikus volt, de nem gyakorolta a vallását, ám élete végén, amikor már betegeskedett, egyre többet gondolt arra, hogy mi lesz azután. Kései verseiben egyre jobban megnyilvánul valami nagyon szelíd, rejtett vágyakozás arra, hogy vissza szeretne térni az atyai házba. Versét így fejezi be: „Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak, / úgy érzem én, barátom, hogy a porban, / hol lelkek és göröngyök közt botoltam, / mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak / vendége voltam.”

Kosztolányi utolsó verssoraiban a nagy igazságot fogalmazza meg: mindnyájan Isten vendégei vagyunk itt a földön, annak, aki szeretetében megosztja velünk mindenét. A papok számára a vízkereszt utáni időszak nagyon értékes és áldott időszak, mert sokat járnak vendégségbe, házat szentelni. Itt találkoznak a család szeretetével, ahogyan megosztják velük azt, amijük van. Isten vendégei vagyunk nap mint nap.

A Szentírás is tele van a vendéglátás leírásával, amelyben Jézus tanítást ad a vendégvárásról. Az üdvösségtörténet két vendégség között zajlik.

A Teremtés könyvében Ábrahám történetében, a Jelenések könyvéhez lapozva pedig ezt olvashatjuk: „Nézd, az ajtóban állok, és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.” A vendéglátás csúcsán ott találjuk Jézust, aki meghívta az utolsó lakomára tanítványait. Jézus megosztja velünk önmagát, mert a kenyér a testévé, a bor a vérévé válik – fogalmazott László atya.

Ha visszagondolunk a cursillós hétvégére, azt is úgy éljük meg mint csodálatos vendégséget. Isten vendégei voltunk. Megosztotta velünk a szeretetét, a közösséget, a kegyelmi élet mélységeit és annak örömeit, az életvezetési gondolatokat, útmutatását. Olyan tapasztalatot adott, amelyet nem tudunk és nem is szabad magunkba zárni. Van miért hálát adni – tette hozzá az előadó.

A hálaadás mellett feladatot is kaptunk: meg kell osztanunk e vendégség örömét, beszélnünk kell a vendéglátónkról, az ajándékokról, majd meg kell hívni másokat is. Az elmélkedést követően kiscsoportos beszélgetés, majd közös szentségimádás következett.

Az alkalmat szeretetvendégség zárta.

Szöveg és fotó: Geréné Sárga Monika sajtóapostol/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír