Isteni Irgalmasság-kegyképet áldottak meg Balatonfüreden

Hazai – 2020. február 18., kedd | 13:58

Udvardy György veszprémi érsek mutatott be szentmisét Dasek Viktor plébánossal együtt Balatonfüreden, a Krisztus Király-plébániatemplomban február 16-án, vasárnap. A főpásztor megáldotta a templom új, az Irgalmas Jézust ábrázoló kegyképét.

Dasek Viktor köszöntője után Udvardy György elmondta, az elmúlt hónapokban igyekezett megismerni a Veszprémi Főegyházmegye plébániáit. A különböző lelkipásztori tevékenységek kapcsán már ötven plébániát sikerült meglátogatnia, s a jövőben szeretne mindenhova eljutni.

Örömmel jöttem, hogy együtt ünnepeljük a vasárnapot, hiszen a vasárnap az, ami bennünket azzá tesz, ami a célunk: erősít Krisztus-ismeretünkben, erősít a közösséghez való tartozásunkban. Akarjuk befogadni Krisztus tanítását és akarjuk megélni azt a mindennapi életünkben – biztatta a balatonfüredi híveket az érsek.

Homíliájában a napi szentírási szakaszokról beszélt, melyek központjában a törvény áll. A törvény megkívánja az alapos és a törvény lényegét érintő ismeretet. Jézus arra irányítja a figyelmünket, hogy a törvény életre vezető szabály, Istentől van, az Atya személyére mutat, aki szeret, aki az élet Istene, aki irgalmas, aki irgalmasan tekint ránk mint övéire – hangsúlyozta Udvardy György.

Jézus azt mondja: „ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat” (Jn 14,15). Az Ő törvényein keresztül, amit befogadunk, megélünk, ami életre vezet, és ami a szeretet törvénye, az Isten belénk költözik, bennünk lakik.

Megküzdünk a törvények valóságáért, hitelességéért, és Jézus ebben példát ad nekünk. Az élet Istene életre akar vezetni bennünket. Bátorítsuk egymást mind a törvények megismerésében, mind a mindennapi életben való alkalmazásuk során.

Az Irgalmas Jézust ábrázoló kegykép megáldása előtt Udvardy György emlékeztetett, hogy az irgalmasság a Bibliában úgy jelenik meg mint hűség, bizonyosság, ami megkérdőjelezhetetlen Isten részéről. Azt kívánta az érsek, hogy legyen ez a kép olyan eszköz, amely Istenre irányítja a figyelmet; amely segít abban, hogy jobban megismerjük, jobban szeressük Istent, és higgyük el, hogy Ő végtelenül szeret bennünket. 

A teljes tudósítás ITT olvasható.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria