Jacques Hamel atyára emlékeztek Franciaországban

Kitekintő – 2020. július 27., hétfő | 17:21

Saint-Étienne-du-Rouvray településen július 26-án, vasárnap néma menetben vonultak a hívek a plébániáról a Szent István-templomba, ahol szentmisét mutattak be. Ezt követően megemlékezést tartottak a Testvériség-emlékműnél. Jacques Hamel francia lelkipásztort iszlám szélsőségesek gyilkolták meg 2016. július 26-án, szentmise bemutatása közben.

Negyedik éve, hogy összegyűlünk Saint-Étienne-du-Rouvray kis templomában papokkal, szerzetesnővérekkel, a plébánia híveivel és Jacques Hamel rokonaival, valamint azokkal, akik tanúi voltak az itt elkövetett drámai eseménynek – hangzott el Dominique Lebrun, Rouen érseke beszédében július 26-án abban a templomban, ahol négy évvel ezelőtt az oltárnál két iszlám szélsőséges meggyilkolta Hamel atyát.

Az emlékmisén és a megemlékezésen jelen volt Eric de Moulins Beaufort, Reims érseke, a francia püspöki konferencia elnöke; Gérald Darmanin francia belügyminiszter; parlamenti képviselők; a polgári hatóságok és a katonaság képviselői – tájékoztat a Fides missziós hírügynökség.

„Az egyházi és polgári hatóságok, a különböző vallások hívei és a nem hívők összegyűlnek, hogy közösen kifejezzék: elutasítják az erőszak minden formáját, és tiszteletben tartják az emberi életet” – fogalmaz közleményében a roueni főegyházmegye. Az érsekség köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki közvetlenül vagy az imádságon, illetve más módon közvetetten csatlakozik e közösséghez Jacques Hamel meggyilkolásának negyedik évfordulóján.

A hatóságok továbbra is nyomoznak az ügyben, amelyben feltételezhetően bűntársak is közreműködtek. „Vajon a nyomozás rávilágít-e majd arra, ami ehhez a bűntényhez vezetett? A vizsgálat eredményei segítik-e majd országunkat abban, hogy jobban védelmezze önmagát és gyermekeit a halálos radikalizálódástól? Mindenki ezt szeretné, de a büntetőjogi szankciók nem elegendőek ehhez. Mindenki felelős a közéletért. Sok mindent megtesznek ezen a téren, de még mindig sok a teendő. A gonosz elrejtőzik, és nem csak a vírus formájában. A rossz okait, mint például a szeparatizmust és a társadalom darabokra hullását Hamel atya képes volt elítélni anélkül, hogy bűnbakokat keresett volna. Ehelyett elkötelezte magát, hogy tanúságot tegyen a mindenki iránti egyenlő szeretetről” – olvasható a roueni főegyházmegye közleményében.

*

Néhány hónappal Jacques Hamel meggyilkolása után Ferenc pápa engedélyt adott a francia lelkipásztor vértanúságának elismerését szolgáló boldoggáavatási eljárás elindítására. 2017. április 13-án, nagycsütörtökön jelentették be a boldoggáavatási eljárás egyházi szakaszának megnyitását, amely hivatalosan 2017. május 20-án kezdődött, és 2019. március 9-én zárult le. Az anyagot átadták a Szentek Ügyei Kongregációjának, amely 2020 tavaszán tájékoztatta a roueni érseket, hogy a kánonjogi eljárást a főegyházmegye bírósága megfelelően folytatta le a bizonyítékok, dokumentumok és tanúságtételek összegyűjtését illetően, tehát jogi szempontból érvényes módon járt el.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va; Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria