Játszótér a rácsok mögött

A Játszótér a rácsok mögött: az én oratóriumom a Ferrante Aportiban című interjúkötet születéséről Ricca atya elmondta: „A Voce del Popolo újságírója már egy ideje kitartóan ostromolt kérésével, hogy adjak neki egy interjút. Azt akarta, hogy beszéljek a fiatal fogvatartottak mindennapi életéről. Én pedig kitartóan nemet mondtam, és akik ismernek, tudják, hogy miért! De Don Bosco születésének bicentenáriuma egy olyan alkalom, amely arra késztetett, hogy mégis elfogadjam a felkérést” – mondta el Domenico Ricca, vagy „Don Mecu”, ahogy a Ferrante Aporti fiatalkorúak börtönében ismerik.

                      Domenico Ricca egy ifjúságpasztorációs találkozón

A könyv az ő történeteiket mondja el, és egy szalézi pap álmát, aki igyekszik oratóriummá alakítani a börtönt. A kötet egyetlen hosszú interjú, amelyet szinte regényként lehet olvasni. Élénk képet mutat a szalézi atya megható tapasztalatairól, amelyeket hosszú szolgálata során szerzett a fiatalkorúak börtönében. Mindig diszkrét, hiszen az emberek, akikről beszél, valódi fiatalok, akiknek anélkül kell felnőniük, hogy szükségtelenül és káros módon közszemlére tegyék őket a médiában.

A könyv tisztelgés a fiúk és lányok előtt, akik a Ferrantéban vannak, és a férfiak és a nők előtt, akik itt alkalmazottak, és akik megosztották ezt a nagy tapasztalatot Ricca atyával. A könyv tisztelgés Don Bosco előtt is, akinek ebben az évben ünnepeljük születésének bicentenáriumát, és aki fiatal papként sűrűn látogatta a torinói börtönöket, és megdöbbentette, amit ott látott.

A bevezetőben Ricca atya ezt mondja: „Soha nem fogom elfelejteni Maurót Novarából. Először akkor találkoztunk, amikor az egyik műhelyben dolgozott. Még évekkel később is, amikor csak Torinóban tartózkodott, mindig eljött meglátogatni engem a Ferrantéban, bemutatta nekem a feleségét és a gyermekét. És ott volt Franco Vercelli. A börtönben alakított egy kemény rock zenekart, és miután kikerült, többször eljött koncertezni.”

„Mit tanultam a fiataloktól mindezen évek alatt?” – kérdezi, majd így folytatja: „Ha megismered őket, ők is pont olyanok, mint azok a fiatalok, akikkel találkozol bármelyik iskolában vagy oratóriumban. Egyre jobban szeretem őket, és a történeteik megérintik a szívemet. De azt is tudom, hogy ez nagy szenvedélyt és sok bizalmat jelent. Don Bosco szavai itt különösen is igazak: minden fiatalban, még a legelvetemültebben is van egy út, amely a szívéhez vezet, és a pedagóguson múlik, hogy felfedezi-e ezt az utat.”

Az Elledici szalézi kiadó gondozásában megjelent könyv szerzői jogdíját a torinói Ferrante Aporti fiatalkorúak börtönében fogvatartott fiatalok tanulmányaira és gondozására adományozzák.

Fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír