Jézus-ima-nap Hajdúdorogon

Hazai – 2019. július 10., szerda | 10:01

Július 6-án harmadik alkalommal rendezték meg Hajdúdorogon a Jézus-imát gyakorlók lelkinapját, Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezetésével.

Nyíregyházáról, Tiszavasváriból, Debrecenből és Álmosdról is érkeztek Hajdúdorogra az imádság e formáját gyakorló testvérek. Imaórával kezdődött a nap, majd a hajdúdorogi Jézus-ima-alkalmakat vezető Boksay Péter iskolalelkész köszöntötte a jelenlévőket, akiket ezt követően Kocsis Fülöp érsek a zarándokházba invitált.

Tanítás, majd szilencium következett. A főpásztor felhívta a résztvevők figyelmét, hogy a csendben ne a tanítások tartalmával, elemzésével foglalkozzanak, azokat raktározzák el későbbre, használják támpontokként, melyek még jobb irányba alakíthatják imaéletüket – írta beszámolójában Kaskötő Jánosné hitoktató.

Kocsis Fülöp metropolita-érsek tanításában – az Egyesült Államokban tett legutóbbi látogatása tapasztalatai alapján, az ottani és a hazai imaélet összehasonlításával – rávilágított arra, hogy csak a szív mélységébe hatolva ismerhetjük meg valódi önmagunkat, hiszen ott nincs már semmilyen felszínes álarc, ott önmagunk lehetünk Istennel. Mennyei Atyánkba kapaszkodva, vele tudatosan együtt élve egy egészen más horizont tárul elénk, ami megsemmisíti az egoizmust, háttérbe szorítja az önzést és a másokon való átgázolást – mondta a főpásztor. – Isten szeretetében élve, tőle tanulva alázatossá válunk, és mások javát keressük. Láthatjuk, hogy az ő akarata sokkal jobb, mint amit mi elképzelhetünk magunknak. A bűnös mivoltunk tudatosítása nem az önvád tere, hanem hogy akarjunk tisztaszívűek lenni, megtisztulni. A másik végletbe sem eshetünk, nem arról van szó, hogy Isten mindent elrendez helyettünk, a fejünk fölött dönt mindenről, miközben mi nem szólhatnánk bele.

A vakon született meggyógyításának történetét felolvasva, kiemelve a tanítványok hozzáállását, az érsek-metropolita kiemelte: a Jóisten csodája akkor nyilvánul meg, ha hisszük, hogy a csodát Isten viszi végbe. Ha nem látjuk meg a csodát, nem is tudunk róla, hogy megtörtént. A vakon született ifjúnak a Siloe tavában kellett megmosnia szemét, hogy ismét lásson. A Siloe küldöttet jelent. Az ifjú küldötté vált: küldetése az lett, hogy hirdesse a vele megtörtént csodát, hogy életpéldájával közelebb vigye az embereket Krisztushoz. Máriapócsra is azért zarándokol el évente többezer hívő, mert tudja, hogy ott megtörtént a csoda, és újra megtörténhet. Nyitott szívvel várjuk életünkben az Úr csodáit mindennap, legfőképpen az eucharisztiában, ahol egyesülhetünk fizikailag is Krisztussal. Kérjük tehát, hogy könyörüljön rajtunk! – hangzott el Kocsis Fülöp tanításában.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Boksay Péter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria