Josemaría Escrivá: Út

Josemaría Escrivá 1930-ban azért hozta létre az Opus Deit, hogy a mindennapi munka megszentelése által minden társadalmi osztályon belül előmozdítsa az életszentség keresését és az apostolkodást a világban, anélkül hogy az embernek meg kellene változtatnia családi állapotát. Az először 1939-ben megjelent, Út című elmélkedésében rövid sorokban fogalmaz meg mély gondolatokat, különböző fogalmakkal – jellem, lelkivezetés, szív, önmegtagadás, bűnbánat, lelkiismeret-vizsgálat, megszentelődés – kapcsolatban azzal a céllal, hogy minél több emberhez jusson el a könyv, hogy „sokak szívét fertőzze meg Krisztus iránti őrült szeretetünk”.

A jellemmel összefüggésben Escrivá az önzőség veszélyére figyelmeztet: ha mindig csak a magunk ügyeivel törődünk, az annak bizonyítéka, hogy képtelenek vagyunk átérezni a krisztusi testvériséget, a többiek nem testvérek számunkra, hanem lépcsőfokok. Meglesz ennek a következménye – „bukásod nagy lesz. Mikor majd hajód zátonyra fut, ugyanarra a szeretetre fogsz vágyódni, melyet testvéreid ma nem kapnak meg tőled.”

A lelkivezetést illetően a szerző megvilágítja: nagy engedelmességre van szükségünk a lelkivezető irányába, és együtt kell működni a kegyelemmel, mert ha nem hagyjuk, hogy Isten kegyelme és a lelkivezető munkálkodjon rajtunk, „sosem készül el Krisztusnak az a szobra, képe, akivé a szent emberek szoktak válni… Keresd a kapcsolatot a Szentlélekkel… Ne feledd: Isten temploma vagy. A Vigasztaló a lelked mélyén él: halld meg, és légy fogékony szavára… Ne akadályozd a Vigasztaló munkáját: egyesülj Krisztussal, hogy megtisztulj, és hogy vele együtt éld át a sértéseket, a köpéseket, a pofonokat…”

Az imádsággal kapcsolatos elmélkedéseiben Escrivá egyértelműen fogalmaz: ima nélkül a cselekedet halott, „az áldozat adja meg az ima értékét… Első az ima, aztán a vezeklés. Harmadik… a cselekvés. Az ima lelkünk épületének alapja. Az ima mindenható.” Felhívja a figyelmet a szerző arra is, hogy a mindennapokban olyan barátok társaságát keressük, akik elviselhetőbbé teszik számunkra „a földi száműzetést”, még ha ezek a barátok néha árulókká is válnak. Rendben van ez így, „de hogyhogy nem beszélgetsz egyre többet azzal a Baráttal, aki sosem árul el?”

Az imádság és az önmegtagadás szorosan összefügg egymással. „Ha nem tagadod meg önmagad, sosem válhatsz imádságos lélekké.” Mindaz, ami nem visz közelebb Istenhez, „gátol felé. Ragadd meg, és hajítsd messzire az akadályokat.” Az önmegtagadásnak megvan „az ízletes gyümölcse: mások gyarlóságát megérted és elnézed, a sajátoddal szemben pedig nincs megalkuvás”.

Van kapcsolódás a bűnbánat és az önmegtagadás között is, a bűnbánat ugyanis nagyon keveset ér folytonos önmegtagadás nélkül. A vezeklés pedig az az ösvény, amely az életre vezet. Akadályozó tényező azonban, hogy az emberek irtóznak a vezekléstől. „Pedig, ha ugyanazt, amivel a világ előtt akarnak tetszelegni, megtisztult szándékkal Istenért tennék… hányan válhatnának szentté!” A bűnbánat célja ezernyi: „Jóvátétel, engesztelés, kérés, hálaadás, lelki fejlődés útja: érted, értem, a többiekért, a családodért, az országodért, az Egyházért…”

A lelkiismeret-vizsgálódásnak a mindennapi teendők közé kellene tartoznia. „A könyvelés sem elhanyagolható az üzleti életben. Van-e fontosabb az örök élet üzleténél?” Visszatekintve a múltra, tévelygéseinkre, nem siránkoznunk kell, ez meddő dolog. „Tanulj inkább belőle, hogy új termést hozhass.” Tisztánlátást kell kérnünk az Úrtól, hogy mutassa meg hibáink, bűneink gyökerét, hogy aztán a lelkiismeret-vizsgálat fegyverével indulhassunk harcba.

Az elhatározásainkban következetesnek kell lennünk, hogy a fájdalom „örömteli békévé válhasson”. Ha válaszolunk Krisztusért, úgy fogunk dolgozni érte, ahogy a legelkötelezettebb hívek. „Amennyiben imádságos lélekké válsz, nem fogod elutasítani hívását, sőt áldozathozatalra éhesen a legnehezebb feladatokat is vállalni fogod érte…”

Az életszentség nem elvont fogalom csupán, hanem a keresztény élet célja és mindenki számára elérhető valósága. Senki nincs kizárva belőle. „Nem fontos, hova születtél, milyen társadalmi réteghez tartozol, mi a munkád, mennyit keresel, vagy éppen milyen sebeket hordozol a múltadból – egy valami számít: Isten azt szeretné, hogy ott kövesd az Ő akaratát, ahol éppen vagy. A munkahelyeden, az egyetemen, a családi életedben, a barátságaidban, a mindennapi élet apró történései közepette.”

Amikor Isten sugallatára Josemaría Escrivá megalapította az Opus Deit, világossá vált számára: ezzel az Úr megmutatta neki, hogy minden keresztény feladata és felelőssége, hogy Krisztushoz hűen formálja azt a kort, amelybe született. Ennek felismerésében komoly segítség ez a kis kötet, a benne szeretettel, de határozottan megfogalmazott intelmek. Így a következő sorok is: „Keresd Krisztust! Találd meg Krisztust! Szeresd Krisztust! Három világos cél. Megpróbáltál már legalább az első szerint élni?”

A könyvet Hegedüs Anna fordította.

Josemaría Escrivá: Út
Szent István Társulat, 2020

Bodnár Dániel/Magyar Kurír