Jótékonysági koncertet rendeztek a perbáli templom felújítása javára Budapesten

Hazai – 2019. március 19., kedd | 15:11

Másfél millió forint gyűlt össze a perbáli katolikus templom felújításának céljára szervezett jótékonysági hangversenyen március 17-én Budapesten, a MOM Kulturális Központban.


A kormány 12 millió forinttal támogatja a perbáli katolikus templom tűz utáni helyreállítását – jelentette be Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki méltatta a helyi önkormányzat, a katolikus közösség és a környéken élő jó szándékú emberek példás összefogását.

A Perbál Község Önkormányzata és a Perbáli Római Katolikus Plébánia által szervezett budapesti jótékonysági koncerten Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész, a Magyar Örökség díjas Szent Efrém Férfikar és a VS Guitar Orchestra lépett fel.

A „Mindnyájan egyért” mottójú jótékonysági koncert végén Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök köszönte meg a fellépők és a jelenlevők részvételét és támogatását.

A Szent Anna-templom belseje még január elsején gyulladt ki, valószínűleg elektromos hiba okozta a tüzet. Barokk főoltára teljesen elégett, és a benne található két áldoztató kehely is megsemmisült. A freskók elszíneződtek, az orgona sípjai felhólyagosodtak. A barokk főoltár helye üres, elszenesedett faragványok maradtak csak belőle. A kár részben eszmei, hiszen a főoltár az 1800-as évek elején készült, gazdagon díszített faragványokkal.

A tűzkár elkerülhetetlenné teszi a belső felújítás mielőbbi megkezdését. A helyreállításra, illetve a templombelső megújulására adományokat gyűjtenek a Perbáli Római Katolikus Plébánia számlaszámán: 11103303—75013736—36000001.

Forrás és fotó: Híradó.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria