Jótékonysági vacsorát rendeztek a kecskeméti görögkatolikus kápolna felújításáért

Hazai – 2017. április 26., szerda | 13:58

A kecskeméti görögkatolikus kápolna és közösségi ház felújításának javára április 21-én, fényes hét péntekjén adománygyűjtő vacsorát rendeztek.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A rendezvényt Ruszinkó Ádám, felesége, Éva és családjuk szervezte meg. Az este kulturális és lelki programmal indult. Rausz Szilveszter ikonfestő tartott előadást, majd az érdeklődők megtekinthették a művész kiállítását a közösségi házban. Ezután Kocsis Fülöp érsek-metropolita fényes heti vecsernyét végzett a kápolnában. A szertartás után a főpásztor megáldotta Béresné Nagy Márta ikonjait.

A jótékonysági vacsorának, melyen nyolcvan vendég vett részt, köztük egyházi és közéleti személyiségek, a Kecskeméti Református Kollégium Konviktusa adott otthont. Mák Kornél alpolgármester köszöntője után Polgár Leona pedagógus röviden ismertette a Magyar Görögkatolikus Egyház történetét. Feczák László szervezőlelkész is köszöntötte a jelenlévőket, felidézve a kecskeméti lelkészség történetének fontosabb eseményeit. A vendégeknek azt kívánta, gazdagodjanak szeretetben, az árverésen elnyert ajándékokkal, és tegyék ezt örömmel, mert „Isten a jókedvű adakozót szereti…” Ezután Kocsis Fülöp szólt a jelenlévőkhöz. Végül a Sztudita Szent Teodor Kórus rövid hangversenye következett, Pusztai Emese vezényletével.

A főfogás felszolgálása után kezdődött el az árverés Ruszinkó Ádám vezetésével. Jóval éjfél után az árverést lezárva Kocsis Fülöp érsek megköszönte az adományozók bőkezűségét és a szervezők önzetlenségét, és ő maga kerekítette ki a befolyt összeget.

A Kecskeméti Görögkatolikus Szervezőlelkészség továbbra is köszönettel fogadja az adományokat a görögkatolikus kápolna és közösségi ház felújításának javára. További információ ITT.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria