Jubileumi búcsút ünnepeltek a törökkanizsai templomban

Külhoni – 2018. május 16., szerda | 10:41

A törökkanizsai plébániatemplom búcsúját Szent György napján, április 24-én ünneplik. Az idén százhatvan éves templomban Német László SVD nagybecskereki püspök mutatott be búcsúi szentmisét magyar, szlovén, bácskai és bánáti papok és szerzetesek koncelebrálásával.

Az ünnepi szentmise szentbeszédét Koronkai Zoltán jezsuita mondta. A jubileumi évben a magyar állam támogatásával felújították a templom orgonáját, melyet Wegenstein Lipót épített 1909-ben. A felújított orgonán Kuzma Levente szegedi orgonaművész játszott az ünnepen.

A településnek már 1333-ban volt katolikus temploma, az akkori lelkész az írásos emlékek tanúsága szerint 72 garas pápai tizedet fizetett. A mohácsi csatát követően a település – mint a mai Vajdaság egész területe – török uralom alá került, s a katolikusok száma elenyésző lett. Az 1697-es zentai csatát követően a terület osztrák fennhatóság alá került, s a katolikusok létszáma is jelentősen megnövekedett. A helyi káplánság 1773-tól létezik, 1807-ben emelték plébániai szintre. Az első templomot Szerviczky György kegyúr építtette Nepomuki Szent János tiszteletére 1837 előtt.

A mostani, Szent György tiszteletére épült templomot ugyancsak a Szerviczkyek kezdték építtetni 1848-ban, és 1858-ban fejezték be. A főoltárkép Székely Bertalan műve. A mellékoltár Szent Anna-képét Than Mór festette. Az anyakönyvek 1873-tól elérhetők. A plébániát 1807-ben építették, amelynek három szobáját a kommunista hatalom 1959-ben kisajátította. A plébániát 1981-ben és 2017-ben renoválták.

Jelenleg a település plébánosa Sóti János SJ, akinek Novák Vince SJ testvér segít a pasztorális munkában.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria