Jubileumi évet ünnepelnek idén a domonkosok

Megszentelt élet – 2021. január 5., kedd | 15:38

Szent Domonkos rendalapító halálának és a Magyar Domonkos Tartomány alapításának 800. évfordulója alkalmából a Domonkos Rend és a magyar tartományi vikariátus jubileumi évet hirdetett meg, hogy hálát adjanak Istennek „hűségéért, amellyel megtartotta a Prédikátorok Rendjének tagjait Krisztus evangéliumának szolgálatában a magyar kereszténység javára”.

Amikor 1221 pünkösdjén (május 30-án) az első testvérek Szent Domonkos vezetésével a rend második nagygyűlésén találkoztak, megalapították az első tartományokat Spanyolországban, Franciaországban (Toulouse és Párizs), Olaszországban (Milánó, Róma, Nápoly) és hetedikként Magyarországon is.

Szent Domonkosnak szíve vágya volt a kunok megtérítése, ezért a hagyomány szerint személyesen is részt kívánt venni a magyar misszióban. Szándékát sajnos korai halála meghiúsította. Álmát a bolognai jogtudós, Magyarországi Pál (Paulus Hungarus) valósította meg rendtársaival, többek között Boldog Szádokkal együtt.

A jubileumi évben, amely 2021. január 6-án, vízkereszt ünnepén kezdődik a rendházakban,

„..újra lehetőséget kapunk arra, hogy felszítsuk szívünkben annak az isteni kegyelemnek a lángját, amely az első testvérek mint a hit bajnokainak szívében égett a lelkek üdvössége iránt isteni Mesterünk, Jézus Krisztus példája szerint, aki azért jött, hogy tüzet hozzon a földre, és nem kíván mást, mint hogy lángra lobbanjon! (Lk 12,49)” – írják a rend honlapján.

„A Boldogságos Szűz Mária, rendünk pártfogója, Szent Domonkos rendalapító atyánk és Árpád-házi Szent Margit közbenjárására egy szívvel és egy lélekkel kérjük Istent, a végtelenül irgalmas Atyát, aki Fiát fölkente a Szentlélekkel, hogy domonkos családunk szolgálata által vigyen örömhírt a szegényeknek, gyógyítsa a megtört szívűeket, és megvigasztaljon minden szomorkodót általunk is” – áll a rendi weboldalon olvasható közleményben.

A jubileumi év keretében számos helyi és országos programot szerveznek, ezekről folyamatosan tájékoztatást nyújtanak a rend honlapján.

Forrás: domonkosok.hu

Fotó: domonkosok.hu, Domonkos Rend – Hungary Facebook-oldal

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria