Jubileumi gitáros találkozó Fertőszéplakon

Kultúra – 2014. augusztus 31., vasárnap | 17:27

A szeptember 6-án Fertőszéplakon megrendezendő X. Nyugat-Győr Egyházmegyei Gitáros Találkozó egyszerre ad résztvevőinek lelki töltekezést, közösségi élményt és szakmai fejlődési lehetőséget. Az esemény egyedülálló a régióban, de országos szinten is ritka – írja Paksa Balázs sajtóreferens.

Horváth Imre, a fertőszéplaki Misericordias ének- és zenekar vezetője, egyben a találkozó főszervezője a kezdeteket felidézve elmondta, egy elkötelezett zenészbarátnak és egy taizéi zarándokútnak köszönheti, hogy visszatalált a hit útjára. Mivel maga is muzsikált akkoriban, természetesnek tűnt, hogy hitét zenével adja tovább, és a Misericordias egy évtizeddel ezelőtti megalakulásakor Szuchentrunk József atya, az akkori fertődi plébános bátorítása is sokat számított.

A találkozó ötlete először egy baráti társaságban merült fel, ezt tettek követték, s a következő év szeptemberében a fertőszéplaki Szent Miklós-templom megtelt zenélő, Istenről közösségben tanúságot tevő fiatalokkal. A szervezők már a kezdetektől fogva érezték az Úr áldását kezdeményezésükön: az előzetes meghirdetéskor tapasztalat híján nem tudták pontosan, hány embert szólítottak meg, ám ahogy a találkozó reggelén egyre csak gyűltek a vendégek, Csornáról pedig egy nagy, fiatalokkal teli busz kanyarodott be, az minden várakozásukat felülmúlta. A találkozó mottójának – Menjetek és hirdessétek! (Mt 28,19) – megfelelően minden évben más helyszínen rendezik meg az összejövetelt, mely a résztvevő énekkarok előadásaiból, közös szeretetvendégségből, baráti és szakmai eszmecseréből, valamint egy ünnepi zárómiséből áll, melyen a meghívott zenészek közösen szolgálnak. Az elmúlt egy évtized során Lövőn, Hegykőn, Sopronban, Csornán, Fertőszentmiklóson és Kapuváron megtartott találkozókon szentmisét mutatott be többek között Ternyák Csaba egri érsek, Pápai Lajos győri, Udvardy György pécsi és Veres András szombathelyi megyéspüspök, Bíró László tábori püspök és Palánki Ferenc egri segédpüspök.

Horváth Imre kiemelte, hogy mindenkit szeretettel várnak, aki kedvet érez e műfaj művelése vagy hallgatása iránt. Kifejtette, a találkozó több célt valósít meg: egyrészt fejlődési lehetőséget ad (kották cseréje, kapcsolatok kialakítása, a szabályos zenei szolgálat megismerése és a DVD-felvétel által, amely kívülről adja vissza zenénket, ezáltal korrigálási lehetőséget ad); másrészt hitünkben megerősít, erőt ad, folyamatosan megújulásra ösztönöz.

Az idei találkozóról szólva Horváth Imre megemlítette, hogy a jubileumot elsősorban hálaadással és egy minden eddiginél nagyobb szabású találkozóval ünneplik meg. A 11 órai megnyitó után a templom közelében felállított szabadtéri színpadon többek között Gégény István és barátai (Győr), a soproni Gyertek Ifjak Krisztushoz, a csornai Gyertyaláng ének- és zenekar, a győri Szentlélek-templom ifjúsági zenekara, a hegykői Szent Mihály-templom zenekara, Pipó József dalszerző és énekes, a Szalók Band és természetesen a házigazda Misericordias, valamint a nemrég alakult Spiritus együttes lép fel. Az ünnepi zárószentmisét – melynek zenei szolgálatát a szervezők felkérésére Sillye Jenő vezeti majd – Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök mutatja be.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria