Jubileumi ünnepségen adtak hálát a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász működéséért Napkoron

Hazai – 2016. július 7., csütörtök | 11:48

Sarlós Boldogasszony napján, július 2-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron ünnepelte a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász a hazai Katolikus Karitász megalakulásának 85. és újraindulásának 25. évfordulóját. A jubileum alkalmából Palánki Ferenc megyéspüspök hálaadó szentmisét celebrált.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A találkozón Horváth János és Zubály Lajos plébánosok az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről tartottak előadást.

Palánki Ferenc megyéspüspök a szentmise homíliájában az ünnephez kapcsolódó evangéliumi rész – Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (vö. Lk 1,39–56) – üzenetéből indult ki. A főpásztor elmondta, amikor a Krisztus-hordozó Mária meglátogatta Júdeában idős rokonát, a szintén gyermeket váró Erzsébetet, Krisztus szeretetével tette azt.

A világ jó, mert útjain az Isten járt – fogalmazott a püspök, majd hozzátette, az emberek jók, mivel közösséget vállalt velük az Isten. A Boldogasszony igazán boldog, mert Krisztus-hordozó lett. Minden ember, aki Krisztus-hordozó, boldog lesz. Azok, akik szinte mindennap önként szolgálják az embereket a Karitászban, Krisztust szolgálva, boldogok. Szent Pál tüzes lelkületre buzdítja a híveket (vö. Róm 12,11), hiszen akiben az isteni szeretet tüze ég, az képes arra, hogy odaforduljon másokhoz, és észrevegye embertársaiban az Istent, a szolgálat lehetőségét, mint ahogy Mária segített Erzsébetnek. A két kismama szívét a Szentlélek örömre gyújtotta a találkozásukkor. Amikor két ember a szeretetben találkozik, ott megjelenik az Isten, és a találkozás ünneppé válik. A karitászban végzett szolgálat is ilyen.

Legyen bennünk készség, nyitottság a szolgálatra! – hangsúlyozta a főpásztor, majd hozzátette, az Oltáriszentség – amikor magunkhoz vesszük –, nem épül be a szervezetünkbe, mint más táplálék, hanem mi épülünk bele az Ő titokzatos testébe, így születik meg bennünk a szolgálatkészség.

Az idő eltelik, akkor is, ha nem teszünk semmi jót, de sokkal boldogabbak leszünk, ha szolgáljuk embertársainkat – tette hozzá Palánki Ferenc megyéspüspök, majd a hálaadás szavaival köszönte meg a Katolikus Karitász létrejöttét: „Mert arra méltattál minket, hogy színed előtt állhatunk és szolgálhatunk Neked” (szentmise második kánonja).

Az ünnepi szentmise végén Mészáros László egyházmegyei karitászigazgató mondott köszöntőbeszédet. Kiemelte, az egyházmegyében 52 karitászcsoport mintegy ezer önkéntessel mintegy 8600 rászorulónak segít nap mint nap. A jubileumi év alkalmából díszokleveleket adott át köszönete jeléül, elsőként Bosák Nándor püspöknek, aki a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megalakulásával egy időben létrehozta az egyházmegyei karitászt is; továbbá Fülöp Sándor, Takács János, Heidelsperger István, Gáspár Mátyás, Horváth János, Linzenbold József és Ruszki Gábor plébánosoknak; majd annak a tizenkét karitászcsoportnak köszönte meg a szolgálatot, melyek az elmúlt év nyarán 400 hátrányos helyzetű gyermeket táboroztattak. Idén mintegy 600 gyermeknek lesz lehetősége szabadidejét a Katolikus Karitász táboraiban eltölteni.

Végül az Embertől emberig című országos rajzpályázat egyházmegyei helyezettjeinek gratuláltak. A pályázatra a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből több mint 300 alkotást küldtek be.

Végül nem maradhatott el az adományosztás sem, az ünnepséget összesen mintegy 30 mázsányi tartós élelmiszer kiosztásával zárták, amit a csoportvezetők településeiken adtak át a rászorulóknak.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria