Megáldották Kapuváron a Szent Márton-vándorszobrot

Hazai – 2016. október 26., szerda | 9:10

A kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda is bekapcsolódott a Magyar Katolikus Kulturális Hetek rendezvénysorozatba, mely idén illeszkedik a Szent Márton-emlékévhez. Október 24-én szentmise keretében „útjára indították” a Szent Márton-szobrot – tájékoztatott Dukai Miklósné.

A kapuvári oktatási intézmény Közösségépítés a szeretet jegyében Szent Márton nyomán jelmondattal szervezi programjait a Magyar Katolikus Kulturális Hetek keretében. Céljuk az, hogy a katolikus iskolák, óvodák gyermekei, pedagógusai, valamint családjaik Szent Márton felé fordítsák figyelmüket.

A kapuvári Szent Anna-templomban október 24-én, hétfőn szentmisét mutatott be Radó Tamás plébános, majd megáldotta az iskola Szent Mártont ábrázoló vándorszobrát.

A szentmisén részt vettek a soproni Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégiumot képviselő diákok, akik örömmel vették át és viszik el iskolájukba a szobrot.

Fodor Gyuláné, a kapuvári intézmény igazgatója röviden arról beszélt, mit fejez ki a Magyar Katolikus Kulturális Hetek rendezvénysorozat mottója: Szent Márton követői napjainkban. Kiemelte, aki Márton püspök életét nemcsak megismerni, hanem követni is akarja, gondolkodjon el az alázat fogalmán – amikor ugyanis másokat fontosabbnak tartunk magunknál, akkor tudunk érdeklődéssel a másik ember felé fordulni.

Szeretnénk, ha iskolánk Szent Mártont ábrázoló szobra jelképesen közvetítené a testvér katolikus intézmények felé szeretetünket, alázatunkat és készségünket. Mindig szívesen fogadjuk őket, és bármikor számíthatnak segítségünkre – fordult a soproni katolikus iskola képviselőihez az intézményvezető, és arra kérte őket, vigyék el magukkal a szobor útját követő vándorkönyvet is, és írják le benne, valamint mutassák be képekkel, milyen rendezvényekkel szolgálták a közösségépítést iskolájukban.

Fotó: Dukai Miklósné

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria