Kármelhegyi Boldogasszony-búcsút ünnepeltek a marosszentgyörgyi kármelita kolostorban

Megszentelt élet – 2018. július 19., csütörtök | 14:28

Székely János szombathelyi megyéspüspök főcelebrálásával ünnepi szabadtéri szentmisére hívták a híveket, a családokat a kármelita nővérek a marosszentgyörgyi Kis Szent Teréz-kolostorba július 16-án.

„Aki Isten igéit hallgatja és megtartja azt, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám” – Székely János püspök erről a szentírási részről elmélkedett homíliájában.

„Ahhoz, hogy Jézusnak ebbe az igazi családjába tartozzunk, és lélekben az Ő testvére, nővére, édesanyja lehessünk, nem elég a pusztán fizikai közelség. Nem elég annak emlegetése, amit az evangélium ír: »Uram, a mi utcánkban tanítottál!« Nem elég, hogy járok templomba, és külsőleg imádkozom. Olyan lelkülettel kell élnem, mint amilyen a tanítványoké volt, akik hallgatták Isten igéjét, és meg is cselekedték azt. A Szűzanya ebben is a legelső volt, ahogy az egyházatyák tanítják: mielőtt a testébe fogadta volna, először a lelkébe fogadta be az Üdvözítőt. A Szűzanya volt a legtökéletesebb a tanítványok közül is. Jézus ezért bízza rá övéit a kereszt alatt: »Fiú, íme, a te anyád! – Asszony, íme, a te fiad!« Ezért van ott a Szűzanya az Egyház születésekor, pünkösdkor. Szinte segít az apostoloknak, hogy megnyissák szívüket, és befogadják a Szentlelket, amint Mária egykor szívébe fogadta Jézust, s ezáltal ölthetett testet az Isten Fia. Mária bábáskodik az Egyház születésekor, ott áll az Egyház bölcsőjénél. Mennyire szükség lenne ma is az Egyházban erre a Mária-karizmára, hiszen Egyházunk lényege éppen ez a tűz! A bennünk élő, bennünk lakó Isten újra meg újra bennünk is testet akar ölteni.

A kármelita lelkiség egyik nagy alakja, Pazzi Szent Mária Magdolnáról nevezett Gábriel atya mondta: felölteni a skapulárét nem valamifajta külsődleges cselekedet, hanem akkor hiteles, ha Mária lelkületét öltjük magukra. Nemcsak egy külső ruhadarabot, hanem mindenekelőtt a Szűzanya lelkületét öltjük magunkra. Így leszünk az ő igazi testvérei, nővérei, az ő lelki családjának tagjai.”

Mit jelent a Szűzanya lelkületét magunkra ölteni? Hogyan lehetek én is ennek a lelki családnak tagja? – tette fel a kérdéseket a szónok. – A Szűzanya egész lényével egy hatalmas igen volt az Istenre. Beengedte Őt a testébe, beengedte a történelembe. Mária volt a kapu, amelyen át Isten beléphetett és testet ölthetett. Egész lénye egy hatalmas kinyitott ajtó, amely lehetőséget adott arra, hogy Isten testet öltsön. Mária be akarta fogadni Teremtőjét, hallgatta Őt, szívébe véste a szavakat, melyeket hallott, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A Szűzanya nem beszél sokat a Bibliában, csupán egy-két mondata van. Ő elsősorban nem beszélni akart, hanem hallgatni… A Szűzanya nem akart sokat mondani. A lelkében csend volt; s a lelkében megszólalhatott az Isten, testet ölthetett az Ige.

Vajon tudok-e én is csendes lenni, vagy mindig tele vagyok a magam panaszaival, fontos gondolataival? Engedem-e, hogy Isten Igéje megszólaljon, fölkiáltson bennem? Tudok-e olyan lenni, mint a Szűzanya, aki hallgatja Őt? – folytatta az önvizsgálatra segítő kérdések sorát Székely János. – Ha a Szűzanya megszólal, nem akar mást tenni, mint dicsőíteni Istent. A leghosszabb mondanivaló, amit tőle hallunk, a Magnificat. A Szűzanya legfőbb mondanivalója ez volt: dicsérte a Mindenhatót, hálát adott neki. Ilyen ember vagyok-e én is? Olyan, akinek a legfőbb üzenete, hogy dicséri a Teremtőt? Nem panaszkodom, nem esem kétségbe, hanem magasztalom Őt…

Szeretne szólni hozzánk az Isten – hangsúlyozta a szombathelyi megyéspüspök. – Merjük-e, tudjuk-e beengedni szívünkbe a rengeteg fontos mondanivalónk, panaszaink közepette? Engedjük-e, hogy Ő is megszólaljon? A Szűzanya lelkülete ezt is jelenti: kinyitom a szívemet, és hallgatom Őt. Mária kimondta az igent, nemcsak akkor, amikor méhében fogadta a Megváltót, hanem attól kezdve szüntelenül újra ismételte. A kereszt alatt is kimondta. Nagypéntek sötétségében is megőrizte hitét. A Szűzanya nem ment ki húsvét hajnalban a sírhoz, mert tudta, hogy Fia él, tudta, hogy a sír üres. Hite rendíthetetlen volt. Vajon milyen a hitem? Tudok-e minden körülmény között hinni az örök életben, a föltámadásban?

Aki a házas hivatást kapta, ki tudja-e mondani újra és újra az első igent, amit az oltár előtt kimondott? Ki tudja-e mondani az igent újra és újra a házastársára? Egy házasság nem magától marad szép. Két ember magától menthetetlenül csak távolodik egymástól. Az a házasság marad szép, ahol két ember újra meg tudja találni egymás kezét, és újra meg tudja teremteni az egység csodáját. Az első igent nap mint nap újra ki kell mondani, nem annyira szavakkal, de úgy, hogy a másik érezze. Igent mondani a Szűzanyával együtt jelenti azt is, hogy igent mond valaki a gyermekáldásra. Nekünk, magyaroknak nagyon fontos lenne ezt újra megtanulnunk. Nemzetünk legnagyobb tragédiája, hogy alig-alig születnek gyermekek...

Igent mondani a Szűzanyával együtt – jelenti az igent a kereszt alatt is. Azt, ahogy Mária ott állt Jézus keresztje alatt: nem kétségbe esve, nem kiáltozva és lázadozva. Mária mindig engedte, hogy Krisztus nevelje, alakítsa őt. A most felolvasott evangéliumban sem sértődik meg, nem kérdez. Engedi, hogy Jézus formálja őt. Tudok-e én is így szenvedni: nem kérdezve, nem lázadva?

Székely János püspök felidézett szentbeszédében egy történetet egy ötgyermekes családról, akiket személyesen ismert. Az édesanyát egy különleges betegség támadta meg: idegsejtjei kezdtek elhalni. A betegség elején férje sokszor kérdezte, miért engedi Isten, hogy egy vallásos, vidám édesanya ezt a keresztet vigye? Azután ráébredt, hogy ezt nem szabad megkérdezniük. Ezt talán majd csak odaát fogják megérteni, amikor már egészen Isten szemével látják a világot, az életet. Megértették, hogy nem kell megérteniük a miértet. Elég tudniuk, hogy Isten velük van. A férj tanúsága szerint szinte fizikailag érezték Isten jelenlétét. Az asszonynak lassan már csak a szemei éltek, semmijét nem tudta mozgatni. Döbbenetes volt látni, hogy a férje megtanult olvasni a tekintetéből, értette, amit a felesége kért vagy üzent. Aztán a feleség kórházba került, szondával táplálták, lélegeztető gépre tették, azonban senki sem tudta úgy ápolni a kórházban, mint a férje otthon, aki apró jelekből is értette őt. Az asszony lelkileg is rossz állapotba került. A férfi érezte, tennie kell valamit, és egy óriási döntést hozott: feladta remek állását, vásárolt egy lélegeztetőgépet, megtanult mindent, amit a felesége körül tennie kell, és hazavitte őt. Több mint két éven át, napi huszonnégy órában ápolta. Sokan megkérdezték tőle, miért teszi. Mire ő visszakérdezett: Nem ez a természetes? „Milyen jó, hogy vannak még emberek, akik számára ez a természetes! Akik tudnak igent mondani a kereszt alatt is” – fogalmazott a püspök.

A skapulárét magunkra ölteni, Jézus lelki családjához tartozni azt jelenti, hogy magunkra öltjük a Szűzanya lelkületét. Lassanként olyanná próbálunk lenni, mint amilyen ő volt. Ha ezt nap mint nap meg tudjuk tenni, akkor Jézus, amint ránk néz, nekünk is ezt fogja mondani: Aki Isten igéit hallgatja és megtartja azt, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám” – zárta szentbeszédét Székely János.

Forrás és fotó: Sarutlan Kármelita Nővérek Rendje – Kis Szent Teréz-kolostor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria