Kartal Ernő minorita szerzetesre emlékeztek Miskolcon

Megszentelt élet – 2019. március 11., hétfő | 14:43

Kartal Ernő 90. születésnapjának előestéjén, március 10-én, vasárnap délben sokan gyűltek össze a miskolci minorita templomban. A megemlékezés kezdeményezői és szervezői a rendtársak, az Éltető Lélek Alapítvány, az István Nádor Borlovagrend tagjai, rokonok és barátok voltak.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ma, március 11-én lenne kilencvenéves Kartal Ernő minorita szerzetes, a miskolci Nagyboldogasszony-templom egykori plébánosa, az Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett magyarországi és erdélyi rendtartomány tartományfőnöke, az egri papnevelő intézet egykori rektora, a gyerekek és szülők szeretett Ernő bácsija. Már közel 13 éve nincs közöttünk, 77 évesen magához szólította az Úr, de az emléke azóta is elevenen él.

Az emlékműsor előtt Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány titkára, a műsor szervezője köszöntötte a résztvevőket, majd Szalkai Z. József, a minorita templom plébánosa hálát adott Istennek, hogy az egyházközségnek adta Ernő atyát és hogy ismerhették őt, nemes, intelligens személyiségét, jóságát, szerénységét, az Egyházért, a nemzetért a szegényekért vállalt elhivatottságát, önzetlen szolgálatát.

Kartal Ernő kezdeményezte a templom alapítója, Kelemen Didák boldoggáavatási eljárását, a kicsi gyermekek számára tartott népszerű „mocorgós miséket”, és ő indította el a szegények konyháját, amely a mai napig ingyen ebéddel látja el a rászorulókat. A megemlékezésre eljött Ernő atya Budapesten élő öccse is feleségével együtt.

A Versbarátok Köre Hortai Rita vezetésével irodalmi műsort adott elő, közben kivetítőn fotókon is követhették a résztvevők Kartal Ernő életének eseményeit. A Szent Ferenc Kórus és a Cardinal Mindszenty Kórus Gergely Péter Pál karnagy vezetésével Gasparini, Bach, Amone Antonio, Sabbatini, Emilio Norsa, Rheinberger és Kodály műveit szólaltatta meg.

Szöveg és fotó: Fojtán László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria