Katolikus ifjúsági találkozót tartottak Győrben

Hazai – 2019. november 12., kedd | 18:17

November 9-én a győri Szent Imre-plébánián rendezték meg a XIII. Győri Katolikus Ifjúsági Találkozót. A rendezvényt Veres András győri megyéspüspök is meglátogatta.

A szervezők a templom padsorai között hullámzó tengert ábrázoló „szőnyeget” helyeztek el, érzékeltetve, hogy mi a nap üzenete: „meghívtak, hogy vízre lépjünk egymással, Krisztussal”, továbbá a karzatrácsra erősített molinókon a nap tematikájához kapcsolódó idézetek segítették a ráhangolódást.

Azzal, hogy idejöttél, hoztál egy döntést, ami hitbeli döntés volt – kezdte reggeli, Ha hittel élsz, célhoz érsz című előadását Ábrahám Béla szalézi szerzetes, tartományfőnök, aki egy rendtársával és világi munkatársaival együtt érkezett az alkalomra.

A hit lényege a bizalom. A hitet nem DNS-ünkben örököljük, mindenki a saját útját járja e téren. Észre kell vennünk Isten jelenlétét, nyitott szemmel és szívvel próbáljuk tetten érni mindennapjaink történéseiben – mondta az előadó. Hangsúlyozta továbbá, hogy a Biblia istenképe cselekvő Istent mutat be, aki az eseményekben nyilatkozik meg. Az unalmasnál még a rossz is jobb; a valódi hit cselekvésre ösztönöz – fogalmazott Ábrahám Béla. Előadásában kitért az égő csipkebokor ószövetségi jelenetére is, kiemelve, hogy Isten bemutatkozása – „Én vagyok, aki vagyok” – a hit fényében értelmezve azt jelenti: „A rendelkezésedre állok, jelen vagyok számodra.”

Az ifjúsági találkozó résztvevői a Nigériából érkező fiatal szalézi szerzetes, Emmanuel testvér tanúságtételét is meghallgathatták.

A szalézi tartományfőnökkel együtt érkezett Sándor Donát és Dorottya megismerkedésükről és házasságkötésükről beszéltek, kiemelve és arról tanúskodva, mennyivel messzebb érünk el, ha valakinek odaadjuk a szívünket.

Ezt követően a jelen lévő száznegyven fiatal kiscsoportokban ismerkedős, bizalomerősítő játékokban vehetett részt.

A rendezvényt meglátogatta Veres András győri megyéspüspök is, aki áldást adott a találkozóra, a résztvevőkre és a templomra.

Délutáni előadásában Ábrahám Béla atya a „Ne aggódj a vihar miatt, Isten már ott van!” bátorító üzenettel fordult a fiatalokhoz, a vihart jelentő akadályokról és leküzdésükről szólva.

A tanítás után a játék és a kézművesség színterévé váltak a kiscsoportok, az egymás közötti kommunikációt, az együttműködést gyakorolva így is.

A nap végén ötletes, sokszínű plakátjaikat mutatták be egymásnak a résztvevők, melyeken azt ábrázolták, hogy milyen üzenetet közvetített számukra az ifjúsági nap.

A program szentmisével zárult, melyen a résztvevők hálát adtak a találkozó minden pillanatáért, gazdagító élményéért.

Szöveg és forrás: Szent Imre-plébánia, Győr / Székelyné Szénássy Judit

Fotó: Szent Imre-plébánia, Győr / Vaday Katalin, Vaday Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria