Katolikus iskolákat zár be a kormány Eritreában

Kitekintő – 2019. szeptember 20., péntek | 15:14

Miután a kelet-afrikai Eritrea kormánya idén nyáron huszonkilenc katolikus fenntartású kórház elkobzását és államosítását rendelte el, szeptember 3-án immár nyolc iskola bezárására került sor.

Nem a várakozásnak megfelelően kezdődött a tanév Eritreában: nyolc rangos katolikus oktatási intézménynél katonák jelentek meg, majd lezárták az épületeket. Az RFI (Radio France Internationale) rádió egy eritreai papot idézett, aki szerint néhány hete a hatóságok azt „tanácsolták” mintegy ötven iskolaigazgatónak, hogy ne vegyenek fel új tanulókat a következő félévre. A büntetőintézkedés három hónappal azután történt, hogy egy hasonló rendelkezés következtében csaknem harminc egészségügyi intézményt zártak be. Az országot irányító Isaias Afewerki elnök totalitárius rendszerében az Egyház mind ez idáig számottevő részt vállalt azon szociális és jóléti szolgáltatások biztosításában (különösen az oktatás és egészségügy területén), amelyek megfelelő működését az állam nem tudta garantálni.

Az eritreai katolikus egyházat érő megtorlás egy 1995-ben keletkezett, de soha hatályba nem lépett törvényre támaszkodik. A jogszabály arról intézkedik, hogy minden humán közszolgáltatást nyújtó intézményt az államnak kell irányítania. Erre reagálva annak idején a katolikus egyház írásban adott át a kormányzatnak egy „világos, pontról pontra kifejtett összegzést, mely társadalmi és spirituális feladatkörének jellegét, szellemiségét és céljait” taglalta.

A kommentátorok szerint a huszonnégy évvel korábban született törvény váratlan alkalmazása nem más, mint az Egyház elhallgattatásának kísérlete. A többségében keresztény vallásúak (62 százalék) lakta országban, ahol az ortodox tewahedo egyház a domináns, a katolikus közösség az egyetlen, mely a civil társadalomban felemelte hangját az igazságtalanságok ellen, illetve kiengesztelődést szorgalmazott.

Július 24-én a SECAM (Afrikai és Madagaszkári Püspöki Konferenciák Szimpóziuma) alapításának 50. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen Menghesteab Tesfamariam, a főváros, Asmara érseke püspöktársai imáit kérte azoknak a reménytelen helyzeteknek a megoldásáért, amelyekkel a helyi katolikus egyház Eritreában szembesül.

A katolikusok nem egyedüli elszenvedői az említett büntetőintézkedéseknek. Az eritreai ortodox egyház már évekkel ezelőtt elvesztette intézményeit. Egy muszlim fenntartású iskolát pedig 2017-ben zártak be.

(Megjegyzés: az RFI közleménye hozzáteszi, hogy a katolikus intézmények, köztük a csaknem ötven iskola és száz óvoda, fontos szerepet töltenek be Eritreában, vallási megkülönböztetés nélkül fogadnak diákokat és oktatókat. Az állami fenntartású intézmények hiányait próbálják orvosolni, mivel ezekben a katonaság kötelékéhez tartozó tanárok, valamint külföldről – Indiából, Kenyából vagy Etiópiából – érkezett személyek tanítanak. A fővárosi muszlim iskola erőszakos bezárása után addig nem látott demonstráció zajlott. A vezetők közül többen hónapokat töltöttek börtönben, az intézmény neves alapítója a fogságban halt meg.)

A témához kapcsolódó cikkek:
http://www.rfi.fr/afrique/20190904-erythree-armee-ecoles-catholiques
https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2019-07/ferenc-papa-uzenete-a-secam-otvenedik-evfordulojara.html

Fordította: Hantos-Varga Márta

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria