Katolikus iskolák munkatársait köszöntötték Szent Gellért ünnepén Veszprémben

Hazai – 2017. szeptember 26., kedd | 19:58

Szent Gellértnek, a katolikus iskolák védőszentjének ünnepén, szeptember 24-én adták át a Szent Gellért-díjakat a Veszprémi Főegyházmegyében. Az ünnepség a veszprémi bazilikában szentmisével kezdődött, melyet Márfi Gyula érsek mutatott be az iskolák lelkiigazgatóival együtt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A főpásztor homíliájában arról beszélt, hogy hitünket folyamatosan erősítenünk kell, mert nagyon sokan vannak, akik szeretnék az Egyházat leredukálni valamiféle népjóléti intézménnyé. Hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy akik nevelő munkában vesznek részt, azoknak meglegyen a hitük, tényleg katolikusok legyenek, és bármilyen tárgyat oktatnak is, a gyerekek megérezzék rajtuk, hogy hívő emberek.

A szentmise után a Padányi Biró Márton Római Katolikus iskola diákjaiból és tanáraiból álló kórus lépett fel, Zsilinszky Cecília és Hutvágner Erika vezényletével.

Ezt követően Mail József gazdasági helynök ismertette az intézmények elmúlt tanévéről szóló beszámolóját. Elmondta, hogy jelentősen növekedett a főegyházmegye által fenntartott iskolákba, óvodákba járó diákok létszáma az előző tanévekhez képest. Beszámolt arról, hogy a magyar állam közvetlen támogatásával, valamint KEHOP-pályázatok útján több oktatási intézményben nagy értékű ingatlanfejlesztés van folyamatban. Ennek eredményeképpen majdnem minden intézményben belső és külső felújításokra, fűtéskorszerűsítésre, ablakcserékre kerül sor.

Ezt követően adták át a Szent Gellért-díjakat. A kitüntetést a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére.

A Szent Gellért-díj arany fokozatát vehették át: Bálint Bánk pszichológiatanár (Hittudományi Főiskola, Veszprém), Pintér Tamás Piusz lelkiigazgató (Padányi Biró Márton Római Katolikus Iskola Tótvázsonyi Tagiskola, Tótvázsony), Soós Gyuláné óvodapedagógus (Szent Anna Római Katolikus Óvoda, Pápa), Bors Ildikó óvodapedagógus (Szent Margit Római Katolikus Óvoda, Veszprém), Szenes Ilona tanító (Padányi Biró Márton Római Katolikus Iskola, Veszprém), Kormányos Ildikó tanító (Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola, Tapolca), Némethné Szabó Ottilia magyar–történelem szakos tanár (Szent István Római Katolikus Iskola, Pápa), Hegyi Imre gondnok (Davidikum Római Katolikus Középiskolai Kollégium, Veszprém), Léber László karbantartó (Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola, Veszprém), Mózsné Nuznek Katalin tanító (Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola, Keszthely), Léber Erzsébet főkönyvelő (Veszprémi Érsekség), Kéner Katalin hitoktató (Zalaegerszeg-Csácsbozsok), valamint Szanyi Margit hitoktató.

A Szent Gellért-díj ezüst fokozatát vehették át: Nyögéri Éva dajka (Szent Margit Római Katolikus Óvoda, Veszprém), Tóth Andrásné iskolatitkár (Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola, Tapolca), Englertné Nyerges Rita tanár (Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa), Putz Csabáné gazdasági ügyintéző (Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa), Tormáné Taál Ildikó gazdasági vezető (Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola, Keszthely), Kerstner Attiláné matematika–fizika–informatika szakos tanár (Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola, Ajka), Horváthné Fülöp Gyöngyi iskolatitkár (Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola, Ajka), Sebestyénné Siki Eliza tanító (Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola, Veszprém), Bujdosó Viktória angol szakos tanár (Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola, Veszprém), Farkas Tímea tanító (Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola, Várpalota), Cartoletti Lászlóné technikai dolgozó (Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola, Várpalota), Boleraczkiné Hári Marianna angol szakos tanár (Padányi Biró Márton Római Katolikus Iskola, Veszprém), Madár Csaba tanár (Padányi Biró Márton Római Katolikus Iskola Tótvázsonyi Tagiskola, Tótvázsony), Lángi Lászlóné portás (Padányi Biró Márton Római Katolikus Iskola, Veszprém), Flieghné Rimai Merita főkönyvelő, oktatási ügyintéző (Veszprémi Érsekség) és Csizmazia Szilveszterné hitoktató.

A Veszprémi Főegyházmegye által fenntartott tizenegy oktatási intézményben mintegy 3500 gyermek és fiatal nevelése folyik.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria