Katolikus óvodások hálaadása Kaposváron

Hazai – 2019. május 30., csütörtök | 12:59

Május 28-án hálaadó szentmisével zárták a nevelési évet a kaposvári Szent Margit Katolikus Óvoda dolgozói, az óvodások és szüleik.

Az ünnepi szentmisét Varga László megyéspüspök és Rumszauer Miklós, a Szent Margit- és a Szent József-templom plébánosa mutatta be a kaposvári Szent József-templomban.

Köszönöm, hogy igent mondtatok a gyermekeitek életére. Ez azt jelenti, hogy elfogadtátok Isten bizalmát, mert minden megszületett gyermek azt az örömhírt hirdeti, hogy Isten még mindig bízik bennünk, emberekben – fordult a szülőkhöz a főpásztor homíliájában.

Köszönöm, hogy elfogadjátok ezt a bizalmat, s tudom, hogy felelősséggel nevelitek a gyermekeiteket, megtéve mindent azért, hogy testileg-lelkileg egészségesen növekedjenek. Talán nem tudjátok, de a gyermekeitek rólatok alkotják meg az istenképüket. Olyan Istenben fognak hinni, amilyen képet látnak az édesanyjukról és az édesapjukról – folytatta Varga László.

A szentmisét követően négy óvodai csoportból összesen húsz gyermek búcsúzott versekkel, énekekkel a Szent Margit-óvodától.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria