Katolikus templom épült Pusztaszeren

Hazai – 2020. november 29., vasárnap | 17:28

Elkészült az egyházmegyei beruházásban több mint 120 millió forintból épülő pusztaszeri Szentháromság-templom. Máté Gábor, a Csongrád megyei település polgármestere szeretné, ha a karácsonyi szentmisét már ott tarthatnák.

Az 1934-ben önálló településsé nyilvánított Pusztaszeren élők évek óta szerettek volna katolikus templomot. Hogy felépülhessen, 2012 óta lovas zarándoklatokat szerveztek Pálosszentkútra. 2017 júniusában tették el a Szentháromság-templom alapkövét; 2018 augusztusában kezdődött el az építkezés.

Antal Imre plébános tájékoztatása szerint már csak kisebb munkák, „fi­­nomhangolások” vannak hátra: a padfűtés beszerelése, az ülőrész kárpitozása, a hangosítás szerelése és beüzemelése, az automatikus öntözőrend­szer kiépíté­­se, az árnyékoló kialakítása.

A papi székekre párna, az oltárra terítő kerül (melyeket a faluból elszármazottak varrtak, hímeztek), és rövidesen helyére kerül az elektromos orgona – ismertette Máté Gábor, Pusztaszer polgármestere. A településvezető kifejezte: szeretnék, ha a karácsonyi szentmisé­nek már az új templom adhatna otthont.

A pusztaszeri katolikus templom 64 férőhelyes. Az épület infrafűtéséhez és a világításhoz szükséges energiát napelemekkel biztosítják. Az ajtók, a padok és az oltár falubéli szakemberek keze munkáját dicsérik. A harangot a pusztaszeriek adakozásából öntötték újra 1968-ban.

A műszaki átadás egy-két hé­­ten belül megtörténhet, a talált hibákat, hiányosságokat kijavítják – mondta a pusztaszeri plébános.

A Szentháromság-templomot a járványhelyzet miatt valószínűleg csak tavasszal szentelhetik fel, de miséket addig is tarthatnak.

„A mise mindenütt, az imaházban is, szent dolog, de természetesen egy új templomban az első szertartás mindig különleges esemény, felemelő érzés. Nagyon várom” – fogalmazott Antal Imre pusztaszeri plébános.

Forrás: Délmagyar.hu; Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Karnok Csaba/Délmagyar.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria