Kávé örömhírrel – A Katolikus Shalom Közösség missziója

Megszentelt élet – 2020. augusztus 4., kedd | 19:43

A Brazíliából indult Katolikus Shalom Közösség kezdeményezése apránként behálózta a világot. Sikerük titka az általuk sugárzott öröm.

A Katolikus Shalom Közösség indirekt missziót folytat. Jelen vannak Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Izraelben, Kanadában, Angliában, Uruguayban, Algériában, Madagaszkáron, Francia Guyanában, Portugáliában és Magyarországon is.

Nyitnak egy kellemes kávézót, szendvicsezőt, amelyet a fiatalok megkedvelnek. A különlegesen elnevezett ételek kapcsán beszélgetések kezdődnek a hely alkalmazottai és a vendégek között. Az alkalmazottak mind misszionáriusok.

Általában nyitott párbeszéd alakul ki a felek között, ami sok betérő számára fontos, hiszen űrt tölt be az életükben. A kávézók különtermeiben lehetőség nyílik csoportos beszélgetések, imaórák megtartására. A szentségi kápolna az imádkozók számára áll nyitva. Elsősorban a művészeten, zenén, táncon keresztül megvalósuló evangelizációval érik el az embereket a közösség tagjai.

Az első kávé

1982-ben az akkor 22 éves egyetemista, Moysés Azevedo nyitott egy kávézót. A szendvicsek és az italok bibliai nevet kaptak, ez jó lehetőséget kínált Moysésnek, hogy szóba elegyedjen a betérő fiatalokkal, elmesélje nekik a „szendvicsek történetét”. Az alapítást Moysés életének két meghatározó eseménye motiválta.

„Nem akarok templomba menni…

Moysés Azevedo a brazíliai Fortalezában született 1959-ben, egy katolikus család hatodik gyermekeként. Édesanyjának régi vágya volt, hogy ha fia születik, felajánlja őt Istennek. Öt lánya született, de tovább imádkozott, míg 45 éves korában végül életet adott Moysésnek. A fiú 12-13 éves korában kijelentette, hogy nem szeretne többet templomba menni. Úgy érezte, a mise olyan, mint egy múzeum. A fordulat egy lánynak, Teréznek köszönhetően következett be, aki rávette Moysést, hogy menjen el egy fiataloknak szóló lelkigyakorlatra. Ott a tizenhat éves Moysés életében először nagyon erősen megtapasztalta, hogy Jézus szereti őt.

„Adj egy ajándékot a pápának!”

„Az a találkozás megváltoztatta az egész életemet. Sorsdöntő tapasztalat volt” – mondta Moysés. 1980. június 30-án II. János Pál pápa először látogatott Brazíliába, azon belül Fortalezába, hogy részt vegyen a nemzeti eucharisztikus kongresszuson. A város püspöke a húszéves Moysést választotta ki, hogy az egyházközséghez tartozó fiatalok nevében ajándékot adjon a pápának. Nemcsak átadnia kellett azonban, hanem el is kellett döntenie, hogy mit adjon a Szentatyának. Moysés úgy döntött, felajánlja, hogy egész életét a fiatalok evangelizációjának szenteli. Át akarta adni nekik, amit ő ingyen kapott. Ez meg is történt 1980. július 9-én II. János Pál pápa lábainál. Az ifjú Moysés megkapta a pápa áldását, és két évvel később letehette közösségének „alapkövét”.

Béke és öröm

’Shalom’ annyit jelent héberül, hogy ’béke’, ezt a nevet kapta Moysés Azevedo vendéglátóhelye. „A kávézó kezdet lehet a megtéréshez” – mondta Daniel Porto, a közösség Magyarországon szolgáló tagja. Hozzátette: „Vannak, akik először csak azért jöttek be hozzánk, hogy megigyanak egy kávét, ma pedig már tagjai az imacsoportunknak.”

A jó hangulatban az örömhír akarva-akaratlanul is terjed...

Hívás Magyarországra

A közösség 1982 óta folyamatosan növekszik, hivatalosan 2007-ben hagyta jóvá a Szentszék mint pápai jogú nemzetközi társulatot. Ebben az évben az alapító Moysés megismerkedett Erdő Péter bíborossal Brazíliában, akit megragadott a közösség szellemisége, és meghívta őket, hogy telepedjenek le Magyarországon is. „Mindig is bennünk volt az a vágy, az az érzés, hogy ahová az Egyház küld, oda mi menjünk. Pontosan ez történt Magyarország esetében is.”

Erdő Péter bíboros újabb meghívásának köszönhető az is, hogy Moysés Azevedót meghallgathatjuk jövő szeptemberben Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előadójaként.

Forrás és fotó: NEK

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria