Kelet-Afrikából menekült – katolikus pappá szentelték Németországban

Kitekintő – 2017. november 7., kedd | 19:59

Hazájában, Eritreában veszélyben volt az élete, Szudánban börtönbe zárták, mégsem rendült meg Medhanie Uqbamichael hite Isten szeretetében. November 4-én szentelték pappá a frankfurti Szent Hedvig-templomban, a dobokkal kísért keleti Ge’ez rítus szerint, a griesheimi eritreai közösség énekével.

A fiatal férfinak több oka is lehetett volna arra, hogy kétségbe vonja Isten szeretetét: el kellett menekülnie szülőhazájából, Eritreából – amely a világ egyik legszegényebb és legkorruptabb országa –, mivel ott munkát nem talált, ráadásul a politikai rendőrség is többször megfenyegette. Mivel embercsempészek segítségével volt kénytelen menekülni, a szomszédos Szudánban börtönbe került; úton Líbiából Olaszországba, a Földközi-tengeren való átkelés során pedig hatszáz menekülttársával együtt nyolc órán keresztül életveszélyben volt, a parti őrség mentette meg.

Medhanie Uqbamichael Yohannes mégsem vesztette el a hitét. A 35 éves kelet-afrikai férfit az elmúlt szombaton szentelték pappá Frankfurtban. A több hónapig tartó menekülés „nehéz és sötét időszak” volt számára, Isten szeretetében azonban egy pillanatra sem kételkedett, miként papságra szóló elhívásában sem – nyilatkozta.

Uqbamichael 1982-ben született egy eritreai faluban, Gubában, mélyen hívő családban. Az eritreai katolikus egyház 150 ezer tagot számlál, ami a lakosság körülbelül öt százalékát jelenti. Szülőhazájában felvételt nyert a papi szemináriumba; teológiai tanulmányait 2013-ban fejezte be. Jövőjét azonban – sok kortársához hasonlóan – nehezen tudta elképzelni az Isayas Afewerki elnök által diktatórikusan vezetett kelet-afrikai országban: amikor a politikai rendőrség fenyegetéseitől is tartania kellett, úgy döntött, hogy elhagyja Eritreát.

2015 májusában érkezett Németországba. Kezdetben idegen volt számára a nyugati nagyvárosi élet, nehezen tudta megszokni. Egy integrációt segítő kurzus és a németországi eritreai katolikus közösséggel való kapcsolat segítette át a nehézségeken. „Németországban nagyon gyors az élet – véli Uqbamichael. – Eritreában könyveket olvasunk; itt mindent az interneten keresnek meg az emberek.” Az egyedülléttel is igen nehezen tud megküzdeni, szülőföldjén ugyanis több generáció él egy fedél alatt.

Miután 2017 áprilisában beköltözött a palottinusok limburgi missziós házába, németül tanult, és jogosítványt szerzett. A római liturgia is új volt számára, hiszen Eritreában az etióp rítus (Ge’ez rítus) szerint mutatják be az istentiszteleteket, amelyek sokszor három, akár négy órán keresztül is tartanak; orgona helyett pedig dobokat használnak zenei kíséretként.

Az ifjú eritreai pap szentelési jelmondata: „Értő szívvel hallgasd meg szolgádat, hogy vezetni tudja népedet, és meg tudja különböztetni a jót a rossztól.” Medhanie Uqbamichael Yohannes szüntelenül arra szeretne törekedni papi szolgálatában, hogy mindig meghallja az emberek kérését: „Mindenkit a megtérésre akarok hívni.”

Az 1998-ben Griesheim városában alapított Kidane Mehret eritreai közösség november 4-én, szombaton ünnepelte a frankfurti Szent Hedvig-templomban Uqbamichael pappá szentelését. A szertartást Kidane Yibio eritreai püspök vezette, keleti Ge’ez-rítus szerint, óetióp nyelven. A szertartáson koncelebrált többek között Thomas Löhr limburgi segédpüspök, valamint Dawit Zeramriam és Kibreab Saad atya.

Hogy a Szent Hedvig-egyházközség tagjai és a távolabbról érkezett hívek is követni tudják a liturgiát, a szertartás egyes részeit német nyelvre fordították, és a pappá szentelés is németül zajlott. Dobokkal és énekléssel közreműködött az eritreai közösség kórusa, ünnepélyessé és élettel telivé téve a közel háromórás ceremóniát. (A Kidane Mehret közösséghez számos fiatal és gyermek tartozik, ennek is köszönhető, hogy a szentelési szertartás rendkívül eleven volt, ami a német híveknek is örömére szolgált.) Amikor Kidane Yibio püspök pappá szentelte Medhanie Ugbamichael Yohannest, az eritreai hívek hangos tapsa és a nők jellegzetes trillázása – mely sajátos vonása az eritreai istentiszteleteknek – töltötte be a templomot.

A dobok kísérte kivonulás után a plébánia kertjében és közösségi termében folytatódott az ünnepség.

Forrás: Katholisch.de; Mariaehimmelfahrt-ffm.de

Fotó: Katholisch.de; Domradio.de

Magyar Kurír
(gj)

Kapcsolódó fotógaléria