Keleti fények és árnyak – Bozóky Dezső fotográfiái

Bozóky Dezsővel azonban éppen ez a helyzet. Ki volt ez a szinte ismeretlen világutazó, akinek már hivatása, a sorhajóorvos is különösnek, egzotikusnak hangzik a mai fül számára? Az 1871. szeptember 6-án, Nagyváradon született orvos fotográfus életéről, a saját műveit leszámítva, más forrásból igen keveset tudunk.

Édesapja, Bozóky Lajos/Alajos, hosszú külföldi tanulmány- és gyakornoki útjait követően a Nagyváradi Királyi Jogi Akadémia igazgatója, királyi tanácsos, a Szent István Társulat tagja lett. Dezső, szakítva apja hivatásával, Budapesten orvosnak tanult, majd 1904-ben a Császári és Királyi Haditengerészet szolgálatába lépett. Első nagyobb útját 1905-ben az SMS Taurussal, a császári és királyi flotta nyaranta Konstantinápolyban állomásozó lapátkerekes gőzösével tette meg. 1907 és 1908 között kezdetben az SMS Szigetvár, majd az SMS I. Ferenc József cirkálón teljesített szolgálatot sorhajóorvosként. (A sorhajó sok – egymás felett két vagy három sorban elhelyezett – ágyúval felfegyverzett hadihajó.) A misszió kelet-ázsiai útja során eljutott Port Saidba, Adenbe, a ceyloni (Srí Lanka-i) Colombóba, Szingapúrba, Hongkongba, Makaóba, Sanghajba, Pekingbe, Koreába, majd – rövidebb megszakítással az SMS Leopárd nevű torpedócirkálón – Japánba.

A nagy útról való hazatérését követően Bozóky Salgótarjánban lett orvos, majd Nagyváradon nyitott magánpraxist. A főtörzsorvos az első világháború alatt ismét a haditengerészet kötelékében teljesített szolgálatot. A háború után – immár Budapesten – nyugalmazott (orvos)ezredesi rendfokozatban élt és dolgozott. Kalandjairól, élményeiről a Két év Keletázsiában című, kétkötetes munkájában számolt be a magyar olvasóknak. A Magyar–Nippon Társaság és a Magyar Keleti Társaság a kor legnagyobb útleírói között említette Bozókyt, aki a Turáni Társaság 1910-es megalakulásától kezdődően – többek között Almásy György, Cholnoky Jenő, Déchy Mór, Germanus Gyula, Goldziher Ignác, Lóczy Lajos és Vay Péter mellett – részt vett az utazásai során szerzett tapasztalatok széles körű megismertetésében. Monografikus igényű könyvén túl cikkekben és saját képeivel illusztrált előadásokban osztotta meg élményeit. Orvosként, diagnosztizáló kutatóként messze túltekintett egy átlagos utazó horizontján: sorain keresztül megelevenednek a számunkra (és különösen az akkori ember számára) idegen kultúrák mindennapjai. Műveiben azonban nem csupán pillanatképét kapjuk az ázsiai tájnak: a gyógyító kíváncsiságával hatolt az ott élő emberek életének, sorsának mélyébe.

A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és a Kolta Galéria Látogatás az Oszmán Birodalomban című közös tárlata 2016-ban, majd a Látogatás a Mennyei Birodalomban című kiállítása 2019-ben már közel hozta a honi közönséghez Bozóky Dezső utazásainak kevésbé ismert képes emlékeit. Az anyag közreadásában és megjeleníthetőségében nagy szerepe volt a fotók restaurálását végző Katkó Tamásnak.

A hongkongi University Museum and Art Gallery 2016-ban rendezte meg a Két év Kelet-Ázsiában – Utazás Hongkongban 1907–1909 című kiállítását, míg Törökországban az Isztambuli Magyar Intézetben és Ankarában voltak láthatók Bozóky Dezső török fotográfiái 2017–2018-ban. A Hopp Ferenc Múzeum könyv alakban is megjelentette a fotókat. A törökországi anyagot bemutató első kötet a Magyar Művészeti Akadémiával közös kiadásban látott napvilágot, a koreai fotókat közreadó második kötet pedig a Szöuli Magyar Nagykövetséggel közösen született meg.

A Taurus állomáshajó Yeniköy mellett (1905)

Érdeklődésünkre Fajcsák Györgyi, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója, az albumok egyik szerkesztője kontextusba állította a Bozóky-anyagot: „Az ázsiai történeti fotográfiák iránti érdeklődés a XX. század végén erősödött fel világszerte. A jelenleg fellelhető kelet-ázsiai fényképek terület szerinti megoszlása világviszonylatban nagyjából a következő: kilencven százalékuk Japánból, nyolc-kilenc százalékuk Kínából való, és mindössze egy százalékuk Koreából. Japánból már az 1860-as évekből is vannak felvételek. Az elsőket még európai fényképészek készítették, de a helyi fotográfusok és stúdiók igen hamar felzárkóztak hozzájuk. A százalékos arány a mi szempontunkból azért érdekes, mert éppen a rendkívül ritka, kevéssé fennmaradt koreai fotókból tudtunk egy reprezentatív válogatást közreadni a Bozóky Dezső által készített és gyűjtött anyag alapján. Az ázsiai történeti fotográfiák feltárása erős szaktudást igényel, ugyanis a fotótörténeten túl az adott kultúra mélyreható ismeretét is feltételezi. Enélkül nem lehet értelmezni a képeken látottakat, legyen szó akár a beállításokról, akár a tárgyi világról. A nyomtatványok, kéziratok, levelek mellett nálunk a fotográfiák is az adattárhoz tartoznak. Mondhatjuk, hogy a japán, kínai, koreai, indiai műtárgyainkkal szinte azonos rangúak és jelentőségűek az adattárunkban őrzött dokumentumok, amelyek a XX. század utolsó negyedétől alaposan felértékelődtek a muzeológiában. Ahogyan említettem, különösen a fotókra irányul nagy figyelem. A könyvsorozat elindításával ezért szerettük volna publikálni ezt a széles körben eddig kevéssé ismert, gazdag hagyatékot. A legjelentősebb fotógyűjtemény kétségtelenül Bozóky Dezső nevéhez fűződik, de legalább ennyire fontos például a Baktay Ervin vagy a Felvinczi Takács Zoltán révén hozzánk került anyag is.”

A múzeum vezetője a két kötet anyagának mélységét és továbblépésre inspiráló jelentőségét részben abban látja, hogy Bozókynak alkalma nyílt az adott terület behatóbb megismerésére és láttatására, amihez a jó érzék mellett a szükséges technika is a rendelkezésére állt. „A XX. század elejéről ennyire egységes és komplex török képanyag, mint amit Bozókytól őrzünk, kevés van. A korai képek mennyisége a nagyvilágban eleve elenyésző. A fotóinkat már eddig is több kiállításra elkérték. Bozóky ráadásul olyan kompozíciós technikával dolgozott, amellyel elérte a korabeli profi fotósok színvonalát. Kvalitásos, nemzetközi érdeklődésre számot tartó anyagról van tehát szó. Ahogy más tekintetben a Baktay-hagyaték fotói, Umrao Singh és Amrita Sher-Gil képei is ma már elengedhetetlen, nélkülözhetetlen források a XX. század eleji művészeti mozgalmak feltárásához.”    

A busani kikötőben (1908)

A történész-turkológus Fodor Gábor, az Isztambuli Magyar Intézet igazgatója a török vonatkozású fotográfiákat méltatta: „Engem – és talán mondhatom, hogy az érdeklődő török közönséget is – az fogott meg legjobban Bozóky Dezső képeiben, hogy a megszokott és viszonylag jól ismert régi képektől eltérően nem az épületekre, hanem az utca emberére koncentrált. Természetesen Bozóky is lefotózta Isztambul legfontosabb épületeit, de a Galata hídon vagy éppen a karaköji kikötőben készített felvételein megelevenedik a városnak az a sokszínűsége, ami az első világháborúval és az ország modernizálásával eltűnt. Emellett hangsúlyozni kell még, hogy a Taurus állomáshajón töltött szolgálatának köszönhetően sok fotót tudott készíteni a Boszporusz menti villákról, melyek egy része azóta sajnos már eltűnt Isztambul térképéről. Végezetül kiemelném még a Bursában és Izmirben készített felvételeit, melyek remekül adják vissza a törökországi Olimposz-hegy lábánál, sűrű erdők között található »zöld Bursa« egykori természetközeliségét és a korai oszmán építészet nagyszerűségét, illetve a nemzetközi kereskedelméről híres Izmir vagy Szmirna multietnikus világát és európai építészetét. Mindezeket csak megkoronázni tudja az ügyes képszínezők munkája, így nyugodtan mondhatom, hogy Bozóky 1905 és 1906 között az Oszmán Birodalomban készített képei értékes ritkaságnak számítanak mind Magyarországon, mind Törökországban.”

A Távol-Kelet képviseletében Csoma Mózes orientalista, koreai nagykövet szintén elsősorban a fotók kuriózum voltát hangsúlyozta: „Bozóky Dezső fényképei 1908-ban, a koreai történelem egy átmeneti korszakában készültek: a Koreai Császárság még formálisan független állam volt, a trónon a több mint ötszáz éve hatalmon lévő Csoszon-dinasztia uralkodója ült, de az ország már japán protektorátus alatt állt, és két évvel később gyarmati sorba kényszerült. Bozóky doktor tehát azt az átmeneti időszakot örökíthette meg a kamerájával, amikor a koreai lakosság még hagyományos ruházatot viselt a mindennapok során, de a nagyobb városokban már láthatók a modernizáció jelei, a villanyvezetékek, a villamoskocsik és a reklámok. 

Bozóky fényképeinek további különlegessége, hogy Szöul és Incshon (korabeli neve Csemülpo) városok a koreai háború pusztításai, majd a gyors gazdasági fejlődés következtében jelentős változáson mentek keresztül, a régi épületek nagy része ma már nem létezik. Így a városok régi hangulatának felidézése és rekonstruálása a koreai közönség számára is rendkívül érdekes.”

Az albumba rendezett, gondosan végigelemzett koreai fényképek utóéletének aktualitásait érintve, eddigi eredményeket és formálódó terveket is felvillantott a diplomata keletkutató: „Tavaly októberben, a magyar–koreai diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulóján a Szöuli Várostörténeti Múzeumban fotókiállítást tartottunk Bozóky Dezső felvételeiből. A tárlat hatalmas sikert aratott. A koreai közönség nagyfokú érdeklődését tapasztalva a magyar hajóorvos által meglátogatott két másik város, Incshon és Puszan helytörténeti múzeumai is jelezték, hogy szeretnék bemutatni a kiállítást, amelyre rövidesen, a koronavírus-járvány lecsengésével sor kerül majd.”

A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum munkatársa, Kardos Tatjána ezúttal fotótörténész szerepkörben értékelte a rábízott koreai képanyagot: „Bozóky két fényképezőgéppel utazott: a komoly állványos masinája mellett sztereo-fényképezőgépet is használt. Az utóbbival készült fotográfiáit később sztereofényképnek, papírképnek és vetíthető üvegdiának is kidolgoztatta. A felvételeit útközben, a kabinjában hívta elő, és fixálta a negatívokat, nehogy tönkremenjenek a párás, meleg távol-keleti klímában. A többit szakemberekre bízta, de úgy tudjuk, hogy a diáit ő maga színezte. Bozóky vásárolt is fotókat: város- és tájképeket, életképeket, stúdiófelvételeket.”

Ismeretlen fotográfus: Utca Szöulban, 1905 szeptember

Arra a kérdésre, hogy kutatói szempontból mit tart a legizgalmasabbnak, Kardos Tatjána a vásárolt fényképek közül emelt ki kettőt: „Az egyik egy szöuli utcát ábrázol egy sérült, korlát nélküli kőhíd irányából fotózva. Koreai és amerikai zászlók lengenek az apró házakon. E jelek alapján sikerült kideríteni, hogy a kép 1905-ben, az orosz–japán háború idején készült. Theodore Roosevelt amerikai elnök békemisszióba küldte legidősebb lányát, Alice-t. A delegáció a pacifikálás céljával járta be a Keletet, és Koreába is eljutott. A dolog pikantériája, hogy a csuzimai döntő ütközet addigra már lezajlott, így világos volt, hogy a japánok nyerik meg a háborút. A békemisszió úgy zajlott le, hogy az Egyesült Államok időközben kiegyezett a Koreát annektáló Japánnal, cserében azért, hogy a japánok nem keresztezik az Egyesült Államok Fülöp-szigetekkel kapcsolatos terveit. A koreaiak érthetően csalatkoztak, Alice Roosevelt távozása után az összes külképviseletet bezárták. Az amerikai és koreai zászlókkal feldíszített utcát mutató képnek tehát azelőtt kellett készülnie, hogy Bozóky 1908-ben Koreában járt. Nyilván azért vásárolta meg ezt a vágás és komponálás nélküli amatőr fotót, mert érdekesnek tartotta.”

Ismeretlen fotográfus: Koreai férfifejviseletek (1900 körül)

A másik – más szempontból beszédes – képet stúdióban készítette el egy hivatásos fotós: „Jellegzetes koreai fejfedőt viselő férfiakat ábrázol. Egy hatfős társaságot, hagyománykövető koreai írástudókat, akik saját elhatározásukból mentek fotózkodni. De mindegyiküknél van valamilyen tárgy, ami a nyugati kultúrára utal: látványosan kihelyezett zsebóra, nyugati kötésű könyv, mellény… Vagyis az európai haladás hívei voltak. Szeretem az ilyen és ehhez hasonló, apró részleteivel fontos információkat eláruló képeket. Koreában kevés ilyen kordokumentumnak számító korabeli fotó maradt meg, ezért is nagy jelentőségű ez a gazdag anyag. Bozóky orvosként eleve másként állt a fotózáshoz. Sokat látott, sok helyre bejutott. Őszinte, érdeklődő és előítéletmentes emberként mindig közel ment a valósághoz.”

Összefoglalva talán éppen ebben rejlett Bozóky világlátásának, fényképezési módszerének, stílusának, gyűjtési szempontjainak titka és lényege; ahogy múlhatatlan korszerűségének is: közel ment a valósághoz. A XX. század elején pillanatokra megállította az időt, megőrizve és továbbadva a mának a múlt időközben eltűnt arcait, népeit, városképeit, tájait.

Fotó: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum 

Pallós Tamás, Solymári Dániel/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. július 5-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.