Képekben mutatják be a pécsi székesegyház felújítását

Hazai – 2020. január 21., kedd | 12:58

A Pécsi Egyházmegye építészével, Puppi Natasával járta be az egyházmegye weboldalának munkatársa a bazilikát, hogy képes beszámolóban megmutathassák, hol tart a renoválás folyamata.

2019 októberében restaurálási és felújítási munkák kezdődtek a pécsi bazilikában. Az 1009-ben alapított egyházmegye történetében ötödik alkalommal kerül sor a székesegyház átfogó felújítására; legutóbb 1962 és 1968 között, közel ötven éve dolgoztak mesteremberek a Pécsi Egyházmegye basilica minor rangú épületén. Az elmúlt évtizedek során elavulttá vált a fűtési rendszer, illetve az egyes hajók, kápolnák, freskók és több berendezés is felújításra szorult. A munkálatok várhatóan 2020 decemberében fejeződnek be, de még nem ölelik fel a teljes templom restaurálását.

A Pécsi Egyházmegye építésze, Puppi Natasa szavai szerint a tervezett fejlesztések jól haladnak. „Az eddig eltelt három hónap alatt mindegyik épületrészben történtek változások” – magyarázza, majd a Mária-kápolnával kezdve a sort, végigvezet az épületrészeken, s bemutatja ez eddigi fejlesztéseket.

„A Mária-kápolnában (lásd a felső képet) beszerelték a fűtést és az elektromos vezetékeket, és elkészült a festőrestaurálás. Az alabástromból készült epitáfiumot a kőrestaurátor elszállította, és zajlik a restaurálása. Az elkövetkező időszakban hátravan még a padló csiszolása, a hibás elemek pótlása, a lábazat festése, a csillárok és lámpák elhelyezése, illetve az ólomüveg ablakok restaurálása, visszahelyezése.”

„A Jézus szíve-kápolnában már az előző hónapokban elkészültek a restaurálási munkák, tehát itt is nagyon jól haladnak a fejlesztések. Jelenleg a fűtésszerelés zajlik, párhuzamosan az új szellőzőrácsok tervezésével és gyártásával.”

„A Szent Mór-kápolnában is elkészültek a villanyszerelési és festőrestaurálási munkák. A székesegyház ezen részén még hátravan a fűtésszerelés, a padló csiszolása, a hibás elemek pótlása, a fastallumok és az orgonaház, az orgona, a meglévő lámpák és az ólomüveg ablakok restaurálása. Emellett új világítótestek elhelyezését tervezzük.”

„A Corpus Christi-kápolnában is elkészültek a villanyszerelési munkák, jelenleg a festőrestaurátor dolgozik a falakon. Hasonlóan a legtöbb helyiséghez, ebben az esetben is hátravan a padló csiszolása, a hibás elemek pótlása, a fűtésszerelés, a padok, az oltár és a keresztelőmedence, valamint az orgona restaurálása és átalakítása. Szintén az elkövetkező időszakban kerül sor a meglévő lámpák restaurálására és az újak elhelyezésére, a sekrestyébe tervezett új bútorok elkészítésére, azok beépítésére, illetve az ólomüveg ablakok restaurálására, elhelyezésére.”

„A sekrestyében befejeződött a régi fűtéscsatorna elbontása, a lyuk visszafalazása, a villamossági és fűtésszerelés, a padló csiszolása, stokkolása és pótlása. Jelenleg zajlik a festőrestaurátori munka, valamint a vizesblokk átalakítása. Hátravan a fabútorok, a csillárok és az ólomüveg ablakok restaurálása, beépítésre várnak az új lámpák és a szellőzőrácsok.”

„Az altemplomban megtörtént a burkolatbontás, a régészeti ásatás, valamint az árkok betemetése. A villanyszerelési munkák elkészültek. Jelenleg zajlik a felbontott rész aljzatának készítése és a többi részen a padló csiszolása, melynek során a hibás elemeket is pótoljuk. A tervek szerint hamarosan megvalósul a meglévő lámpák restaurálása, az újak beépítése, valamint a festőrestaurálás és az oltárok, a pillérlábazatok renoválása. Az új villamos és gépészeti helyiség kialakítása jelenleg is folyamatban van a hittanterem és a délkeleti torony alatt. Emellett az altemplomban a felújítási munkálatok során az olajtartály helyére nagyobb vizesblokk fog kerülni.”

„A templomtérben tavaly novemberben elkészültek a fűtési és villanyszerelési munkák is. Jelenleg a padok restaurálása, a padló csiszolása, pótlása zajlik. Hamarosan elkezdődik a déli mellékhajó állványozása, festőrestaurálása is. Egyedül a csillárok és az orgonakarzat boltozatának restaurálása, az új lámpák elhelyezése, a hangosításhoz szükséges eszközök elhelyezése, a fém-, illetve kőelemek tisztítása van hátra.”

Puppi Natasa építész beszámolója szerint a különböző formákban 1011 éve álló székesegyház felújítása dinamikusan zajlik. Február 28-ig azonban zárva lesz az épület a templomtérben zajló munkák miatt. Ezt követően az év végéig – bár a fejlesztések tovább zajlanak – előreláthatóan nyitva tart a pécsi bazilika a hívek és a turisták számára.

A székesegyház zárva tartása idején  a liturgikus eseményeket a Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban tartják meg.

A szentmisék rendje nem változik:

Hétfő: 6.30
Kedd: 18 óra
Szerda – csütörtök – péntek: 6.30, 18 óra
Szombat: 18 óra
Vasárnap: 8 óra, 9.30, 11 óra, 18 óra, 20 óra

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria