Testestől-lelkestől – Szerzetes és pszichológus párbeszéde az Útkeresés Házában

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Nem véletlen, hogy Isten megalkotta, és pont ilyennek alkotta az emberi testet. Érzéseink, tapasztalataink, amelyeket testünk részeiként, jelzéseiként élünk meg, miről szólnak? Távolabb vagy közelebb visznek Istenhez, esetleg önmagunkhoz? Van velük dolgunk, vagy csak annyi, hogy minél inkább függetlenedjünk tőlük? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a résztvevők.

A beszélgetés során szóba került, a testben élő ember kérdése eleve azt feltételezi, hogy a test és a lélek két különálló létező. Mindez egy olyan attitűdöt jelez, amelyből világossá válik, hogy nem egyértelmű a viszonyunk a testhez. A „testemben élek” kifejezés elszakít attól a gondolattól, hogy én magam lennék a testem.

Kántor Árpád elmondta, a pszichoterápiás kezelések alkalmával sokszor találkozik azzal a jelenséggel, hogy páciense olyan testi problémákkal jelentkezik nála, amelyekre az orvosok nem találnak magyarázatot, ezért pszichoszomatikus tüneteknek minősítik. Ekkor a gyógyulási folyamat érdekében elengedhetetlen, hogy a beteg elfogadja a saját testét olyannak, amilyen. Sokszor ennyi is elég ahhoz, hogy a betegség tünetei eltűnjenek. Kántor Árpád rámutatott arra, hogy sok betegségnek, zavarnak az az oka, hogy nincs harmonikus viszonyban a test és a lélek.

Varga Kapisztrán kiemelte, a kereszténység egyik legnagyobb misztériuma a testtel kapcsolatos, hiszen karácsonykor letérdelve mondjuk: „és az Ige testté lett”. A Hiszekegyben pedig megvalljuk a test föltámadásába vetett hitünket. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára kifejtette, az ókorban létezett egy olyan felfogás, mely szerint a test a rossz princípium, amelyből a lelket ki kell szabadítani. Az őskeresztény időkben a gnosztikusok sem tudták értelmezni Krisztus keresztre feszített és feltámadt testének gondolatát. Szent Pál ezzel szemben beszél a test és a lélek cselekedeteiről. Ő a lélek szerint élő embert akadályozó tényezőt látta a testben. Varga Kapisztrán rávilágított arra, hogy később ezekből a szemléletekből született az aszkézis, amely a testet le akarja győzni. Évszázadokon keresztül azt gondolták a keresztények, hogy az aszkézis csupán a test gyötrése. A 20. században jelentősen megváltozott ez az álláspont, s elkezdett közelíteni ahhoz a nézethez, hogy testünknek és lelkünknek egységet kell alkotnia. A ferences szerzetes hangsúlyozta, betegségre vall, ha valaki a biológiai testére ellenségként tekint, nem tudja elfogadni azt.

Kántor Árpád szerint az orvostudományban manapság úgy tekintenek e kettőre, melyek szövevényesen függenek egymástól, érzelmi világunk összefügg testünk állapotával.

Fotó: Bókay László

Bókay László/Magyar Kurír