Keresztény-muzulmán szimpóziumot tartanak Isztambulban

Kitekintő – 2012. szeptember 28., péntek | 9:12

A muzulmán-keresztény párbeszéd elősegítéséről szóló megbeszélés kezdődött szeptember 27-én Isztambulban. A tanácskozás témája: idegennek lenni és párbeszédet folytatni a többiekkel.

Az eseményt idén már harmadszor rendezik meg különböző szerzetesrendek, az Isztambuli Újságírók és Írók Alapítványával együttműködve.

A szeptember 27. és 29. között zajló szimpóziumon három fő témakört elemeznek keresztény és muzulmán szempontból: Az idegenek megértése: terminológiai perspektívák; A Biblia és a Korán távlatai az idegenekkel való párbeszédben, valamint Az idegenek és a társadalom.

„Az idegenek baráti elfogadásának kérdése nagyon fontos a mai Törökország számára, amely a gazdasági növekedéssel együtt bevándorlókat is kapott, és ezáltal tapasztalja meg a történelmi kisebbségek – mint a katolikusok, az örmények és a görögök – jelenlétének új, mégis ősi valóságát” – nyilatkozott a szimpóziumról Mustafa Cenap Aydin, a vallások közti párbeszéd előmozdításán munkálkodó római Tevere Intézet igazgatója.

MTI/Magyar Kurír