Keresztények elleni bűncselekmények: A magyar kormány az ENSZ BT-hez fordul

Kitekintő – 2014. szeptember 17., szerda | 15:31

A kormány határozatot fogadott el arról, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsánál (BT) kezdeményezi az Irakban a keresztényekkel szemben elkövetett emberiség elleni bűncselekmények kivizsgálását – írja az MTI. A határozatot a Magyar Közlöny szeptember 16-i számában tették közzé.

A kormány felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy kezdeményezze az ENSZ-nél az Irak területén élő vallási kisebbségekkel – különösen a keresztényekkel és jazidikkel – szemben elkövetett népirtásnak, emberiség elleni és háborús bűncselekményeknek az ENSZ BT elé terjesztését, hogy azokat a Nemzetközi Büntetőbíróság elbírálja.

Az al-Káida iraki sejtjeként létrejött Iszlám Állam elnevezésű szélsőséges szunnita szervezet fegyveresei jelentős területeket foglaltak el Szíria keleti és Irak északi, illetve nyugati részén. Az elfoglalt területeken a saría (iszlám vallási jog) radikális értelmezésén alapuló „kalifátust” kiáltottak ki, és üldözni kezdték a keresztényeket és más vallási kisebbségek tagjait, sokukat kegyetlen módon kivégezték.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria