Keresztények ezrei menekülnek Libanonból

Kitekintő – 2021. január 12., kedd | 17:35

A libanoni keresztények elhagyják hazájukat, mert idegennek érzik magukat szülőföldjükön. A bejrúti Szent György maronita székesegyház plébánosa szomorúan nyilatkozott, ugyanakkor kifejezte azt is, hogy él benne a remény.

Jad Chlouk, a bejrúti Szent György maronita székesegyház plébánosa a Szükséget Szenvedő Egyház pápai alapítvány egyesült királyságbeli irodájának adott interjúban elmondta, keresztények százezrei próbálják elhagyni Libanont a főváros kikötőjében augusztus 4-én történt robbanás után.

A statisztikák szerint több mint 380 ezer bevándorlási kérelmet nyújtottak be az EU-tagországok és az észak-amerikai országok nagykövetségeire. Többségüket keresztények adták be, akik ma már idegennek érzik magukat országukban – fogalmazott Chlouk atya.

A keresztények száma napról napra csökken Libanonban. Ezáltal még nagyobb nyomás nehezedik azokra, akik itt maradnak. Tudják, olyanok a körülmények, hogy lehet, hamarosan szenvedéssel, üldöztetéssel kell szembenézniük – mutatott rá a bejrúti plébános.

Jad Chlouk emlékeztetett, hogy a keresztények száma jelentősen csökkent a Közel-Keleten az elmúlt évtizedekben. Irakban 2003 előtt 1,5 millió keresztény élt, most kevesebb mint 150 ezren vannak. Szíriában a 2011-ben kitört polgárháború kezdete előtti 1,25 millióhoz képest 2017-ben már kevesebb mint 500 ezren voltak. „Ez nem összeesküvés-elmélet. Ez a valóság, amelynek tanúi vagyunk, legközelebbi szomszédainkkal, köztük Szíriával, Irakkal, Palesztinával és Jordániával együtt” – mondta a bejrúti plébános.

Nyilatkozatát mégis a remény szavaival zárta: „Mindennek ellenére reménnyel nézünk a jövőbe, mert tudjuk, hogy Urunk Jézus Krisztus a történelem ura, és hogy az ő kezében van egész történelmünk és az életünk is.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria