Keresztút QR-kódokkal – Fiatalok nagyböjti áhítata Egerben

Hazai – 2018. március 23., péntek | 10:31

Március 21-én közel kétszáz egyetemista, középiskolás és kollégista vett részt az egri érseki palota udvarán tartott keresztúton az Egri Római Katolikus Egyetemei Lelkészség szervezésében.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!


Az imádságot Füleczki István, az Eszterházy Károly Egyetem lelkésze vezette.

A zenei szolgálatot az egri Jézus Szíve-plébánia ifjúsági ének- és zenekara látta el – a Sillye Jenő által komponált keresztutat énekelve –, Boldogy-Szabó Levente előadóművész vezetésével.

A keresztút állomásainak képeit, imádságait és elmélkedéseit okostelefonon egy-egy QR-kód leolvasásával lehetett elérni. A kódokat laminált lapokra nyomtatták ki, és ezeket helyezték el az érseki palota díszudvarán. Minden résztvevő kapott egy kis füzetet is, amely szintén tartalmazza a QR-kódokat, így a fiatalok később is imádkozhatják az Úr szenvedésének útját.

„Fontosnak, sőt elengedhetetlennek tartom, hogy megmutassuk a mai ember számára az Egyház fiatal és mosolygó arcát” – fogalmazott Füleczki István. Egy-egy ilyen imaakcióval sok fiatalt lehet közelebb vinni Istenhez – fejtette ki az egyetemi lelkész, aki – lévén Eger egyetemi város – rengeteg kereső fiatallal találkozik, olyanokkal is, akik napi rendszerességgel élik meg a hitüket.

„Egészen megrendítő és mélyen megható volt számomra, hogy ilyen nagy számban imádkozhattam együtt az egri fiatalokkal azt az imádságot, ami arra emlékeztet, hogy értem is vitte Krisztus kétezer évvel ezelőtt a keresztet. Hálát adok Istennek, hogy ezen az estén mi, fiatalok közelebb kerülhettünk Hozzá, és átölelhettük az Élet Fáját. Köszönöm az egyetemi lelkészség tagjainak, önkénteseinek, akik már hetek óta nagyon sokat dolgoztak a keresztút megszervezésén, a plakátok, QR-kódok, füzetek megszerkesztésében” – mondta az Eszterházy Károly Egyetem lelkésze.

Forrás és fotó: Egri Római Katolikus Egyetemi Lelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria