Két fiatalember vallomása arról, miért akarnak katolikusok lenni

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Most vagyok a 26. évemben, és 24 esztendőt ha nem is teljesen ateista, de az Egyháztól távoli közegben, hit nélkül töltöttem. Korábban sosem voltam szentmisén, sőt azt sem tudtam, hogy – mivel nem vagyok megkeresztelve – egyáltalán részt vehetnék-e rajta. Éreztem azonban, hogy az életem nem teljes, valami hiányzik, de sokáig csak sodródtam, nem találtam a helyem. Útkeresésemben végül az bizonyult mérföldkőnek, hogy bátyám javaslatára egy éve napi rendszerességgel elkezdtem mondani a rózsafüzért.

Eleinte kétkedve álltam hozzá, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy korábban ritkán tapasztalt nyugalom, melegség és szeretet önt el. E szinte megtérésélmény mellett meghatározó volt, hogy elolvastam az Újszövetséget, illetve Kempis Tamás Krisztus követése című művét. Életem első szentmiséjén tavaly augusztusban vettem részt, a Jezsuita Nyolcason, és Bellovics Gábor volt az első pap, akivel kezet fogtam. Magával ragadott ez a közeg: a mise nemes egyszerűsége, az emberközeli hangvétel, és mindinkább úgy éreztem, ehhez a közösséghez szeretnék tartozni.” (Máté)

Nagyböjt első vasárnapja, március 10., a Jezsuita Nyolcas szentmise a pesti Jézus Szíve-templomban. A mindig meghitt alkalom most különlegesen családiasan zajlik: az oltár előtt félkörben tizenkét fiatal ül. Ők a katekumenek, vagyis hittanulók, akik hónapok óta járnak a Horváth Árpád templomigazgató vezette közösség felkészítőcsoportjába. Az ambónál Bellovics Gábor segédlelkész kezdi a szertartást, baráti szavakkal üdvözölve a Katolikus Egyházba megtérni szándékozókat.

Új hittársaink egyik része a fent idézett Mátéhoz hasonlóan nem „bölcsőkeresztény”, hanem felnőttként jutott a hitre, és felekezeti előzmények nélkül kíván megkeresztelkedni. A szertartás idén is húsvétkor, nagyszombat éjszakáján zajlik majd a templomban, még otthonosabbá varázsolva az amúgy is kivételesen szép liturgiát. Most Bellovics Gábor ennek elővételezéseként a katekumenek olajával kente meg őket, hogy a keresztény közösség teljességére majd a feltámadás éjszakáján jussanak el.

A csoport másik fele – az alábbiakban idézendő Csabához hasonlóan – protestáns közegben nőtt fel, és ilyen vagy olyan okból szeretne a katolikusok közösségéhez tartozni; őket már nem kell megkeresztelni, hiszen ez a szentség a Református vagy Evangélikus Egyházban is teljes értékű. Az öt fiatalnak ezért elegendő volt most a templomi közösséggel együtt a jól ismert szavakkal tanúságot tennie arról, hogy ellene mondanak a gonoszságnak, a sátánnak, hisznek Istenben, Jézus Krisztusban és az ő Egyházában.

„Az őskeresztények úgy gondolták, hogy miután csatlakoztak a krisztusi közösséghez, utána már nem követnek el bűnt. Most nem kérem, hogy tegye fel a kezét, akinek ez sikerült” – intézte szavait Bellovics Gábor a hívők közösségéhez, hozzátéve: „Isten a hibáinkkal, gyengeségeinkkel együtt mond igent az életünkre.” A pap aztán a szentmise végén megkérte a padsoroknak addig háttal ülő katekumeneket, forduljanak meg, és tekintsenek rá a templom ifjú népére, mondván: ők az Egyház, ők fogadnak titeket maguk közé, és ők kísérik imáikkal kibontakozó keresztény életeteket.

„A Párbeszéd Házában egy korábbi rendezvényen találkoztam az akkori katekumencsoporttal. Nagyon megtetszett a közösség, és arra gondoltam, szeretnék én is ilyen alkalmakra járni. A Református Egyházban nőttem fel, Miskolcon tartoztam is protestáns közösségbe, de Budapesten nem nagyon találtam megfelelőt, a jezsuitáknál viszont magával ragadott a hangulat.

Döntésemben szerepet játszott az is, hogy nagyon szerettem volna az Eucharisztiában részesülni. Persze nálunk is létezik úrvacsora, de sokkal ritkábban vesszük magunkhoz, másrészt a feleségem katolikus, és megbeszéltük, hogy hozzám sokkal közelebb áll az ő egyháza, mint hozzá a református. Nem beszélve arról, hogy szeretném, ha a vasárnapokat közösen élnénk meg. Arra jutottunk, nem tartjuk fenn tovább a vegyes házasságot – azt már az elején megbeszéltük, hogy a gyerekeink katolikusok lesznek –, hanem ugyanabba az egyházi közösségbe szeretnénk tartozni.” (Csaba)

Forrás: Jezsuita.hu

Fotó: Hegedűs Márton

Magyar Kurír