Kiállítás nyílt Márton Áron emlékére Innsbruckban

Külhoni – 2016. október 10., hétfő | 10:50

A Márton Áron születésének százhuszadik évfordulójára meghirdetett idei emlékév nemzetközi programsorozatának keretében az ausztriai Innsbruckban október 8-án az erdélyi főpásztor életpályáját bemutató kiállítás nyílt.

Márton Áron minden elnyomásban hallatta a hangját, és tartása erőt adott a magyarságnak, ezért példakép az egész nemzet előtt – nyilatkozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek a hétvégi innsbrucki megemlékezések kapcsán.

Október 8-án, szombaton az innsbrucki Magyar Házban ünnepélyesen megnyitották a Márton Áron élete és munkássága című kiállítást. Potápi Árpád János a nyitóbeszédében kiemelte: „Márton Áron hitte, hogy kötelességgel tartozik azért a népért, amely rá bízatott.” Az államtitkár arról is beszélt, hogy 2015 decemberében azzal a céllal hirdették meg az emlékévet, hogy széles körben megismertessék a püspök példás életútját. Mint mondta: „az év során számtalanszor tapasztalhattuk meg azt, hogy a püspök úr még ma is munkálkodik közöttünk: össze tud kapcsolni minket nagy földrajzi távolságok ellenére is.”

Az államtitkár hangsúlyozta: a programsorozattal támogatni szeretnék Erdély püspökének boldoggá, majd a szentté avatását.

A püspök életét ismertető tárlatot Magyarországon, a Kárpát-medencében, a krakkói katolikus ifjúsági világtalálkozón és a külhoni magyar diaszpóra közösségei előtt már több változatban bemutatták, jelenleg Rómában látható egy kiállítás. Az emlékév végén Csíkszereda főterén állítják majd ki a tablókat.

Október 9-én, vasárnap Innsbruckban ünnepi szentmisét mutattak be Márton Áron tiszteletére. A misét Vencser László gyulafehérvári egyházmegyés pap, az ausztriai idegen nyelvű pasztoráció országos igazgatója és Nagy-György Attila, az innsbrucki magyar katolikusok lelkésze celebrálta.

A tiroli rendezvény célja, hogy a Tirolban és Dél-Tirolban élő magyarokat is bevonják az emlékév eseményeibe. Az ausztriai esemény szervezői a miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Pro Patria Egyesület, az Innsbrucki Magyar Diákotthon és Kultúrcentrum Egyesület, valamint az Innsbrucki Magyar Római Katolikus Egyházközség.

A Márton Áron-emlékév eddigi eseményei közül az államtitkár kiemelte, hogy augusztus 28-án ünnepi szentmisét mutattak be az erdélyi római katolikus püspök szülőfalujában, Csíkszentdomokoson. Földi maradványait a gyulafehérvári püspöki székesegyház altemplomában exhumálták, majd szeptemberben a székesegyház egyik mellékkápolnájában elhelyezett kőszarkofágban újratemették. Az eseményen rengeteg kárpát-medencei zarándok vett részt.

* * * 

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyét 1939 és 1980 között vezető Márton Áron püspök a 20. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, amiért 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igaza címet adományozta neki.

A kommunista hatalommal szemben is állást foglalt. 1949-ben letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét, de látogatókat fogadhatott. Püspöksége idején az erdélyi római katolikus egyház nem kötött konkordátumot a román kommunista állammal.

Forrás: MTI

Fotó: Korosiprogram.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria