Kispapok vezettek nagyböjti áhítatot egy győri idősotthonban

Hazai – 2019. április 12., péntek | 15:28

Április 8-án a győri Brenner János Hittudományi Főiskola papnövendékei nagyböjti áhítatot tartottak az intézmény lelki igazgatója, Juhos Imre vezetésével a győri Szent Anna Otthonban. Elmélkedéssel, verssel és énekekkel köszöntötték a lakókat.

A megjelenteket Benkovich Ferenc házigazda plébános köszöntötte; egyúttal az új papi hivatásokért szóló imák szükségességére hívta fel a résztvevők figyelmét.

Horváth Csaba elsőéves kispap Reményik Sándor Halotti beszéd a hulló leveleknek című versét szavalta el.

Juhos Imre spirituális elmélkedésében hangsúlyozta, hinnünk kell örökkévaló, szent szépségünkben, amely el nem hervad. Ebbe a szépségbe maga az Isten lehelte bele a lelket, a halhatatlant; ezt a szép lelket vagyunk hivatottak ápolni, nemesíteni, díszíteni minden erénnyel, melyeknek értékük van odaát is.

Az áhítaton orgonán kísért Kelemen Dávid másodéves kispap. Akik nem tudtak részt venni a lelkinapon, a szobájukból, tévén keresztül kapcsolódhattak be és követhették a műsort. Az előadás után rövid beszélgetésre is lehetőség volt a kispapokkal.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye Sajtóirodája

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria