Klinikai eset helyett emberi találkozás legyen a gyógyítás – Orvosok látogattak Ferenc pápához

Ferenc pápa – 2019. szeptember 20., péntek | 17:19

A Sebészek és Fogorvosok Olasz Országos Szövetségének mintegy 350 tagjával találkozott szeptember 20-án a pápa. A hippokratészi eskühöz híven szolgálják az emberi életet, a maga lelki és fizikai teljességében, a fejlődő orvostudomány álljon ellen az eutanázia törvényi bevezetésének – buzdított beszédében a Szentatya.

Az elmúlt három évben az olaszországi sebészek és fogorvosok szövetsége azt kutatta, miként végezhető hatékonyabban az orvosi hivatás a mai, megváltozott társadalomban. Az orvostudomány az emberi életet szolgálja, és mint ilyen a személyt a maga lelki és fizikai teljességében szemléli, egyéni és társadalmi vonatkozásában egyaránt. Ennek hagyománya egészen a hippokratészi eskütől eredeztethető – állapította meg a pápa.

Nem szabad elfelejteni, hogy a betegség nem pusztán klinikai tény, amit orvosilag körül lehet írni, hanem egy személy, a beteg ember állapota. Az orvosoknak tehát átfogó emberi kapcsolatot kell kialakítaniuk a páciensekkel, túl azon a betegségen, amit gyógyítani kívánnak. A szaktudáson kívül olyan értékrendszerre van szükség, amellyel az egyes klinikai eseteket emberi találkozássá alakítják. Az orvostudomány és a társadalom változásai közepette az orvosnak soha nem szabad szem elől tévesztenie a beteg egyedi mivoltát, a maga méltóságával és törékenységével együtt.

Lelkiismeretesen, okosan és szívből jövően kell elkísérni a betegeket, különösen a súlyosabb esetekben. Így lehet és így kell visszautasítani a kísértést – melyet a törvényi változások is előidéznek –, hogy az orvostudomány asszisztáljon a beteg halálvágyához, segítséget nyújtson az öngyilkossághoz, vagy közvetlenül előidézze halálát az eutanáziával – figyelmeztetett Ferenc pápa.

Az elhamarkodott döntések nem tisztelik az emberi szabadság megnyilvánulását, amikor a beteg leselejtezését fontolgatják, vagy hamis együttérzéstől vezérelve siettetik halálát – emelte ki a Szentatya. – Ahogy az Egészségügyi dolgozók új chartája kimondja: „Nincs jogunk önkényesen rendelkezni életünk felett, ezért egyetlen orvos sem támogathatja egy nem létező jog végrehajtását.”

Szent II. János Pál Evangelium vitae kezdetű körlevelében már rámutatott az egészségügyi dolgozók megnövekedett etikai felelősségére, mely arra szólít, hogy tartsák tiszteletben az emberi élet szent mivoltát. Ferenc pápa végül Szűz Mária, a Betegek Üdvössége közbenjárására Isten áldását kérte a sebészekre és fogorvosokra.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria