Kollégium épül Edelényben a Miskolci Egyházmegye támogatásával

Hazai – 2017. június 13., kedd | 9:46

Ünnepélyes keretek között rakták le Edelényben az ifjúsági centrum és kollégium diákotthonának alapkövét június 9-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az épület alapkövét Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke áldotta meg, aki elmondta, hogy éppen 40 éve épült vasbeton cölöpökre az ifjúsági ház a Bódva bal partján, most pedig krisztusi alapon szeretnének a folyó jobb partján ifjúsági központot létesíteni. Reményei szerint jövő ősztől mintegy harminc tanuló veheti birtokba a kollégiumot. Az ifjúsággal való foglalkozáshoz hozzátartozik a kollégiumi nevelés is – hangsúlyozta a főpásztor.

A rendezvényen Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy olyan közösségteremtő hely lehet majd az intézmény, amely egész életre szóló emlék maradhat.

Az idén kezdődő építkezés a magyar kormány támogatásával (EGYH-KCP-16-P-0115) valósul meg. Edelény város polgármestere, Molnár Oszkár köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik munkájukkal a város ifjúságának gyarapodását szolgálják.

Az eseményt a Szent János Gimnázium és Szakképző Iskola tanulóinak műsora színesítette.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria