Koncerttel emlékeznek Mozart halálának 225. évfordulójára Budapesten

Kultúra – 2016. december 3., szombat | 13:52

Mozart Requiemjének előadásával emlékeznek a zeneszerző halálának 225. évfordulójára december 5-én a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban – közölték a szervezők az MTI-vel.

A közlemény szerint Mozart gyászmiséjének különös kapcsolata van a templommal, ugyanis a zeneművet itt mutatták be először Magyarországon: 1801-ben, a Gyulai huszárezred elhunyt katonáinak emlékére. Azóta a halottak napi szertartások keretében rendszeresen felcsendül a darab a templomban, idén pedig koncertszerű előadásként hallgathatja meg a közönség három másik egyházzenei alkotással együtt.

A december 5-i lesz az első hangverseny, amelyet a kívül-belül megújult és régészetileg feltárt főplébániatemplomban rendeznek. A két éven keresztül folytatott feltárások eredményeként látható az altemplomban feltárt római erődrendszer és az eredeti román templombelső is.

A koncerten az Etunam Vegyeskar, a Monarchia Szimfonikus Zenekar és operaházi szólisták működnek közre Virágh András Liszt Ferenc-díjas karmester vezényletével – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Fotó: Belvárosiplébánia.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria