Közel-keleti keresztényeknél tett látogatást Hölvényi György EP-képviselő

Kitekintő – 2016. április 29., péntek | 18:44

A Közel-Keleten élő keresztény közösségeknél nemrég tett látogatásáról április 29-én, Budapesten sajtótájékoztatón számolt be Hölvényi György, az Európai Parlament (EP) képviselője.

Irakban, Szíriában és Libanonban élő keresztény közösségeket, elöljáróikat és vezető politikusokat keresett fel április 16. és 21. között a CHREDO (Coordination Chrétiens d’Orient en Danger – ’Közel-keleti keresztények veszélyben’) vallásszabadságért tevékenykedő nemzetközi civil szervezet által kezdeményezett delegáció. Az érdekképviseleti szervezet tényfeltáró útján részt vett Hölvényi György európai néppárti képviselő, a képviselőcsoport vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának társelnöke.

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta Európa felelősségét a Közel-Keleten élők helyzetéért. A politikus szerint a nyugati kultúra az identitásválság, a gyökereinktől való eltávolodás következtében hátrányba került a demográfiai robbanás és a terjeszkedés miatt előnyösebb helyzetbe került keleti kultúrával szemben.

A frakcióvezető arra mutatott rá, hogy a menekültkérdést el kell választani a közel-keleti helyzet kezelésétől. Az általános emberi felelősség jegyében segítséget kell nyújtani a nehéz helyzetbe került embereknek – fogalmazta meg, hozzátéve: az elsődleges cél, hogy a válságra helyben találják meg a megoldást.

Hölvényi György EP-képviselő elmondta, három ország – Szíria, Libanon és Irak – vallási közösségeit keresték fel útjuk során, megbeszéléseket folytattak vallási főméltóságokkal, valamint Irakban és Libanonban vezető politikusokkal is. A jelenlegi helyzetet tekintve az Európai Unió humanitárius úton tudna segítséget nyújtani a Közel-Keleten, e téren a rendelkezésre álló eszközök ellenére sok lehetőséget még nem használnak ki – mutatott rá, és hiányolta a következetességet. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzetben van lehetőség a cselekvésre. Konkrét feladatként iskolák létrehozását és a foglalkoztatás megteremtését jelölte meg. A Közel-Keleten élők számítanak Európa segítségére – hangsúlyozta Hölvényi György, és úgy fogalmazott: a térség vezetői szeretnék, ha helyben maradnának az emberek, nem tartják megoldásnak a kivándorlást.

A képviselő szerint a Közel-Keleten folyó háború, a gazdasági katasztrófa és a döbbenetes túlnépesedés a fő tényezői a válsághelyzet kialakulásának. Végveszélyben vannak a Közel-Kelet keresztényei, de más vallási kisebbségek is – példaként a jazidik helyzetére utalt.

A kisebbségek a megsemmisülés határán vannak: a kétezer éves keresztény kultúrájú Irakban például másfél millióról 200 ezerre csökkent a keresztények száma, a jazidiké pedig 500 ezerről 100 ezerre, ami az ország társadalmi egyensúlyának megbomlásához is vezetett, mert mindkét kisebbség társadalmi tényező volt az országban. A 2,5 millió menekültet befogadó, mindössze 4,5 millió lakosú Libanonban is kiéleződött a helyzet, Kurdisztánban pedig fokozódott a bizonytalanság.

Libanonban Tammam Szalám miniszterelnökkel, Béchara Boutros Raï maronita pátriárkával, Esszám Darvis melkita püspökkel, az iraki Erbílben Maszúd Barzanival, az észak-iraki kurd autonóm régió elnökével, Basár Varda káld érsekkel, Szíriában X. János antiochiai görög ortodox pátriárkával, II. Ignác Efrém szír ortodox pátriárkával, III. Gergely Laham melkita pátriárkával, Ahmed Badreddin al-Hasszún szíriai fűmuftival, valamint Mario Zenario apostoli nunciussal folytatott megbeszéléseket a delegáció.

A CHREDO befolyásos, Franciaországban széles körben elismert, nemzetközi beágyazottságú szervezet, amely a közel-keleti keresztények érdekében rendkívül kiterjedt tevékenységet folytat. Elnöke Patrick Karam francia konzervatív párti politikus, emberi jogi aktivista.


Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria