Kozma László: Kölcsey Ferenc: Himnusz

Kultúra – 2020. november 21., szombat | 15:10

Kétszázharminc évvel ezelőtt született nemzeti imádságunk költője, Kölcsey Ferenc. A Kairosz Kiadó ebből az alkalomból jelentette meg Kozma László tanulmányát.

A könyv írója tényként állapítja meg, hogy a Himnusz legismertebb, legtöbbször hallott költeményünk, mégis, értelmezéséhez több félreértés kapcsolódik, egyes bírálói szerint pesszimista, csak a múltbeli csapások miatt szomorkodik. Kozma László viszont állítja: ennek éppen az ellenkezője igaz, a Himnusz „érett fővel, józanul, éles, kristálytiszta logikával teszi mérlegre a magyarság cselekedeteit, foglalja össze történelmünket, jelöli meg a bajainkból kivezető egyetlen utat”.

A szerző leszögezi: „a Himnuszt sokszínűsége, tömörsége a világirodalomban is egyedivé teszi: egyszerre Istenhez forduló imádság, teológiai és jogi érvelés, korának szóló politikai üzenet, történelmünk összefoglalása és minden kor magyarját lelkesítő példabeszéd”. A Himnusz történelemszemléletének alapja: a történelem menetében Isten működése nyilvánul meg, az események nem véletlenszerűen következnek be. Történelmi vétkünk, a széthúzás, a testvérviszály Istent is sérti, „a vallásos és a hazafias bűntudat összekapcsolódik”. A megoldás, a bűntől szabadulás politikai cselekedet is, hiszen Isten kegyelmének visszanyerését jelenti. A közhiedelemmel ellentétben a Himnusz történelemfelfogása optimista. Isten rengeteg jót tett a magyarsággal, új hazát adott, utána is győzelmekre vezette. A tatár és a török veszedelem Isten büntetése vétkeink miatt, tehát nem saját erejükből okozták hazánk pusztulását. Ha megtérünk, Isten elsöpri őket, hiszen csak eszközök, a sorsunk a kezünkben van.

Kozma László megvilágítja, hogy a filozófus Kölcsey az idők teljességét jeleníti meg: az örök Isten előtt állva bízunk a megbocsátásban. Isten kegyelme, áldása azonban nem ingyenes, tetteinket kívánja, a szembenézést önmagunkkal, leszámolást a testvérharccal. A legnehezebb, legmeghatározóbb cselekvés önmagunk legyőzése: ha ezt megtesszük, ismét méltók lehetünk Isten kegyelmére. A könyv írója idéz Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című költeményéből: „A tiszta erkölcs, melly ha megvész: / Róma ledűl, s rabigába görbed.” Hozzáteszi: „Etika, politikai cselekvés, nemzeti, történelmi hagyományok összefüggenek, az egyén és a nemzet sorsát egyaránt meghatározzák.”

A Himnusz születésének alaphelyzete a személyes imádság, a költő nemzete érdekében közvetítőként fordul Istenhez, a történelem mindenható Urához. A költemény Kölcsey csekei magányában született, de az egész nemzet nevében szól. „Ha együtt énekeljük, akkor is érezhetjük úgy, hogy személyesen fordulunk Istenhez. Ha a négy fal között mondjuk el, az egész magyarságért fohászkodunk.” Kozma László állítja: a Himnusz a protestáns és a katolikus közösség számára is elfogadható, a református Kölcsey valódi ökumenikus költeményt alkotott. Egyúttal rámutat: nemzeti imádságunk nem csupán a könyörgés nyelvezetében, hanem szemléletmódjában is szakrális. A kifejezésekben, a költői képekben és metaforákban jelen van a liturgikus áldozat fogalomkincse: a kalász, a szőlő nektárja. A harmadik versszakban az „Ért kalász” búzakalászt jelent, a szókép szinekdoché (együttértés, jelentésátvitelen alapuló trópus, kép). A nektár kifejezés a tokaji borra utal. A nektár a görög mitológiában az istenek itala, mely a halandókat halhatatlanná teszi. A kenyér, a bor és a vér pedig a szakrális terminológia szerint a krisztusi áldozat kifejezése. A Himnusz hetedik versszakában leírt katarzis – „S ah szabadság nem virúl / A holtnak véréből, / Kínzó rabság könnye hull / Árvánk hő szeméből!” – pedig az Istenbe vetett hitben nyer feloldást és reménységet.

Kozma László összehasonlítja a Himnuszt, Vörösmarty Mihály Szózatát és Petőfi Sándor versét, a Nemzeti dalt. Kiemeli: az 1848-as forradalom közvéleménye szinte egyetlen költeményként látta a három költő három versét: „összefűzi őket a hazafias lendület, a nemzeti érzés, az Istenhez forduló fohász. A hasonlóság mellett kiegészítik egymást, az érzelmek más-más árnyalatát ábrázolva. Mindhárom feltételezi a hallgatóságot, melyet megszólítani, lelkesíteni akar.”

A kötet szerzője megállapítja: Kölcsey a Himnusz-szal beírta nevét minden magyar szívébe. Ahogyan nemzeti imádságunk öröklődik nemzedékről nemzedékre, úgy öröklődik Kölcsey neve, emléke is. Ám a Himnusz szerzője nem csak ezzel az egy költeményével tette halhatatlanná a nevét. Élete egyike a leggazdagabb, legtartalmasabb életeknek. „Mint költő korának legjelesebb költői közé tartozott; mint szónok a legkiválóbb szónokok sorában foglalt helyet; mint kritikus alaposságával és bátor szókimondásával szerzett tiszteletet; s mint hazafi és ember, lángoló honszerelmével, aranytiszta jellemével minden idők nemzedékének követendő példakép marad.”

Kozma László idéz Kölcsey Ferenc Búcsú az országos rendektől című beszédéből, melyet így zár le: „Utolsó kérelmünk: tartsanak fenn a T. RR. számunkra egy kis helyet szíveikben, de csak addig, míg a hazának, a nemzetnek s az emberiségnek hívei lenni meg nem szűnünk.” A könyv szerzője hozzáteszi: Kölcsey kérését „Himnuszának befogadásával maga a nemzet teljesítette”.

Kozma László: Kölcsey Ferenc: Himnusz
Kairosz Kiadó, 2020

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria