Közös emlékművet állítanak Mindszenty Józsefnek és Pálinkás-Pallavicini Antal ’56-os mártírnak

Hazai – 2016. október 7., péntek | 10:00

Bemutatták Mindszenty József bíboros és az 1956 utáni megtorlás során mártírhalált halt Pálinkás-Pallavicini Antal közös emlékművének makettjét október 4-én Budapesten. Az emlékművet, a világ első köztéri szárnyas oltárát a tervek szerint október 30-án avatják fel a Nógrád megyei Rétságon.

Pálinkás-Pallavicini Antal volt az, aki katonatisztként a rétsági laktanyából a budai püspöki palotába vitte Mindszenty József bíborost, hercegprímást, ezért a tettéért a forradalom után halálra ítélték, és 1957 decemberében kivégezték.

A helyi ’56-os emlékbizottság támogatásával és kezdeményezésére megvalósítandó emlékmű makettjének bemutatóján elhangzott: a Mindszenty Józsefet a Rétsághoz közeli Felsőpetényben tartotta fogságban az Államvédelmi Hatóság, ám a forradalom napjaiban, október 30-án őrzői magára hagyták a főpapot. Ekkor a biztonsága érdekében a rétsági páncélos laktanyába szállították a hercegprímást, majd másnap a forradalmi kormány kérésére katonai kísérettel Budapestre vitték.

A főpapot Pálinkás-Pallavicini Antal fogadta a rétsági laktanyában, majd másnap ő kísérte a budai püspöki palotába.

A forradalmat követően ezért perbe fogták, és először életfogytiglani szabadságvesztésre, majd halálra ítélték.

A makett bemutatóján Pallavicini Borbála, a mártír leánya felidézte, hogy két és fél éves volt, amikor édesapját kivégezték.

Arról is szólt, hogy a rendszerváltást követően édesapját, aki a rétsági forradalmi tanács elnöke is volt egyben, posztumusz ezredessé léptették elő, Nógrád megye díszpolgárává választotta, illetve a főváros XI. kerülete közterületet nevezett el róla.

Babusa János szobrászművész, az emlékmű alkotója elmondta, hogy a szárnyas oltár két oldalán álló, az életnagyságúnál nagyobb szoboralakok bronzból készülnek, maga a szárnyas oltár pedig úgynevezett dizájnbetonból. Az oltár csúcspontjában egy lélekharang lesz.

Az emlékmű felállítását támogatja Rétság önkormányzata is – hangzott el a makett bemutatóján.

Forrás és fotó: MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria