Közösségépítő zenei projektet indított gyerekeknek a Miskolci Egyházmegye Hernádvécsén

Hazai – 2020. október 27., kedd | 16:32

A Miskolci Egyházmegye egy éven át tartó zenei programot indított Hernádvécsén. A program során tíz-tizenöt gyermek számára, heti két-három órában zenetanárok és szociális dolgozó munkatársak segítségével zenei foglalkozásokat tartanak.

A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság a kormány „Felzárkózó települések” hosszú távú programjához kapcsolódóan, a Belügyminisztérium támogatásával és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szimfónia programjának szakmai hátterével pályázatot hirdetett alapfokú zeneoktatási program megvalósítására. A Miskolci Egyházmegye ennek keretében Hernádvécsén valósíthatja meg a „Mindenki szívében van egy dallam!” elnevezésű programot.

A program küldetése, hogy segítsen a gyerekek és fiatalok szociális problémáinak megoldásában zenei eszközök bevonásával. A zenetanulás egyben közösségépítés, közösségi élmény, zenekari közösségépítés és a szabadidő hasznos eltöltése is. A zenetanárok mellett a helyszínen szociális szakemberek is nap mint nap jelen vannak a közösség életében. A gyermekekkel való rendszeres foglalkozások során a közös zenéléssel együtt közösségfejlesztő foglalkozások is zajlanak. A program célja, hogy megadják a sikerélményt, az odafigyelést, a valahová tartozás érzését azoknak, akik erre rászorulnak.

A program megnyitóját a múlt hét közepén tartották meg Hernádvécsén. A megnyitó imaórával kezdődött a görögkatolikus kápolnában. Sivák János pedagógus egy zenélő közösség magjait már elvetette a gyermekek körében, így ők adtak műsort a megnyitón. Kavasánszki Máté a fúvós hangszerek világába vezeti majd be a programban részt vevőket.

Orosz Atanáz püspök a rendszeres, kitartó gyakorlásra hívta föl a gyermekek figyelmét, hiszen csak így szerezhető a zenében is sikerélmény.

„A zenének nagy szerepe van mindannyiunk életében: ősidők óta használjuk érzelmeink, lelkivilágunk kifejezésére. Van, aki énekel, van, aki zenét hallgat, és vannak, akik hangszeren játszanak. A zenére szükségünk van, ha vidámak vagyunk, ha szomorkodunk, vagy ha a Jóistenhez imádkozunk – mondta a megnyitón Tóthné Kukola Mária, aki a program megvalósítását koordinálja. – Bízunk benne, hogy mindenki megtalálja azt a kezébe illő hangszert, amellyel szívének üzenete zenévé válik.”

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria