Közvetíteni a világnak Isten szeretetét – Ferenc pápa a gyöngédség teológiájáról

Ferenc pápa – 2018. szeptember 15., szombat | 17:27

Assisiben háromnapos konferenciát tartanak szeptember 14. és 16. között „A gyöngédség teológiája Ferenc pápánál” címmel. A Szentatya szeptember 13-án, csütörtökön délelőtt fogadta a Vatikánban a tanácskozás résztvevőit.

Az audiencián Ferenc pápa emlékeztetett: a teológia nem lehet elvont – különben ideológia lenne –, hiszen a megtestesült Igével való találkozásból születik.

Két fő gondolatot bízott a Szentatya a „Gyöngédség háza” családsegítő központ szervezte tanácskozás résztvevőire. Az egyik annak szépsége, hogy Isten szeret minket, a másik pedig azé, hogy Isten nevében szeretnek minket.

A központ 2003-ban jött létre Perugiában, Carlo Rocchetta atya és néhány házaspár jóvoltából azzal a céllal, hogy a válságban lévő házasfeleknek segítséget nyújtson. A közösség alapítója elmondta, évente mintegy 600 pár vesz részt a „Gyöngédség háza” által szervezett szemináriumokon és képzéseken. A válságban lévő párok 60 százaléka a segítő munkának köszönhetően együtt marad. Jelenleg a központ 10 családból áll, akik összesen 35 gyermeket nevelnek.

Ferenc pápa elismerő szavakkal méltatta a családsegítő központ munkáját, majd a gyöngédség teológiájának lényegéről elmélkedett. „Teológia és gyöngédség – látszólag egymással szemben álló kifejezések. Az előbbi az akadémia világára, a második a személyes kapcsolatokéra utal. Valójában azonban hitünk szilárdan összekapcsolja őket. A teológia nem is lehet elvont, hiszen akkor ideológia lenne: annál is inkább, mert egy egzisztenciális megismerésből fakad, a megtestesült Igével való találkozásból születik. A teológia persze nem lehet pusztán érzelem, ugyanakkor arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a világ számos részén az emberek személyes érzéseikből kiindulva közelítik meg az élet fő kérdéseit. A gyöngédség teológiájának lényege, hogy Isten szeretetét nem elvont eszmeként, hanem személyes és konkrét módon közvetítse az embereknek a Szentlelken keresztül.”

Az utóbbi időben az egyik legerősebb üzenet az, hogy Isten szeret minket: a Szent Szív, az irgalmas Jézus, a Szentháromság és a keresztény élet lényegi eleme, az irgalmasság mind erről üzen nekünk – hívta fel a figyelmet a pápa. – A gyöngédség megmutatja, hogyan foghatjuk föl ma az isteni irgalmasságot. Bármi történjék is, bármit is tegyünk, Isten biztosan ott áll majd mellettünk, megindítja őt sorsunk. Bíznunk kell Istenben, ezt jelenti az, hogy szeretve érezzük magunkat általa.

Az Egyháznak olyan „ízletes” teológiát kell adni, amelyik segít megélni a tudatos hitet, amelyet áthat a szeretet és a remény. Ezt megízlelve térdre borulunk, megérint, megsebez minket az isteni szeretet. Ebben az értelemben a gyöngédség Krisztus szenvedéséhez utal minket. A kereszt ugyanis az isteni gyöngédség pecsétje, amely az Úr sebeiből forrásozik. Szenvedése kőszívünket hússzívvé változtatja, szenvedélyes szeretetre gyújtja Isten, és általa az ember iránt – mutatott rá a pápa. – Amikor pedig az ember szeretve érzi magát, akkor ő maga is jobban hajlik a szeretetre. Nem véletlenül, hiszen ha Isten végtelen gyöngédség, akkor az ő hasonlatosságára teremtett ember is képes a gyöngédségre. Isten gyöngédsége megérteti velünk, hogy az élet értelme a szeretet. Arra hív minket, hogy elárasszuk a világot az Úrtól kapott szeretettel, az Egyházban, a családban, a társadalomban – a szolgálat és az önátadás által.

Ez a kilépő egyház lényege, amelyik kézen fogja az embert, a közösség szolgálatába áll, nem ismételgeti a múlt paradigmáit, hanem a megtestesült Ige. Ma jobban mint valaha szükség van a gyöngédség forradalmára, ez fog megmenteni minket – mondta a találkozó résztvevőinek Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria