Közzétették a pápa januári chilei és perui apostoli útjának programját

Ferenc pápa – 2017. november 15., szerda | 12:13

Ferenc pápa 2018. január 15–22. között apostoli látogatást tesz Chilében és Peruban. A Szentatya bő négyéves péteri szolgálata során eddig ötször járt Közép- és Dél-Amerika földjén.

Megválasztása évében a Rio de Janeiró-i ifjúsági világtalálkozó alkalmával lépett Péter utódaként először Latin-Amerika földjére, majd két évvel később 2015-ben először Kubát, majd Ecuadort, Bolíviát és Paraguayt kereste fel. 2016-ban Mexikóban járt, majd idén szeptemberben Kolumbiában tett emlékezetes látogatást. Jövő januári útja során Latin-Amerika keleti partvidékének két országát látogatja meg, melyek szinte teljes egészében, közel hétezer kilométeres sávon át magukba foglalják a csendes-óceáni partvidéket.

Január 15-én, hétfőn reggel indul repülővel a Szentatya Rómából, és helyi idő szerint este nyolckor érkezik Santiago de Chilébe. Másnap reggel találkozik a politikai élet képviselőivel, majd az államfővel. Délelőtt szentmisét mutat be a főváros O’Higgins parkjában. Délután meglátogat egy női börtönt, majd a székesegyházban a chilei papokhoz és szerzetesekhez intéz beszédet. Este a püspökökkel találkozik, majd Szent Alberto Hurtado jezsuita kegyhelyén találkozik a Jézus Társasága rend tagjaival.

Január 17-én, szerdán a Chile déli részén fekvő Temuco városába látogat a pápa, ahol délelőtt szentmisét mutat be, délben együtt ebédel egy szociális otthon lakóival, majd a fővárosba visszatérve a fiatalokkal találkozik Maipu Szűz Mária-kegyhelyén, végül este a chilei pápai katolikus egyetemet keresi fel.

Az országban tett látogatása utolsó napján, január 18-án, csütörtökön Ferenc pápa a perui határ közelében fekvő tengerparti Iquique városába utazik, ahol délben szentmisét mutat be, majd délután a perui fővárosba, Limába repül.

Január 19-én, pénteken az állami vezetőkkel való találkozása után Amazónia folyóinak egyik forrásvidékére, az Andok nyugati lejtőin fekvő Puerto Maldonadóba repül, ahol délben a térség népeinek képviselőivel találkozik. Ezt az eseményt az teszi különösen is időszerűvé, hogy Ferenc pápa 2019-re rendkívüli, Amazónia térségével foglalkozó püspöki szinódust hirdetett meg, melyet Rómában tartanak. A Szentatya még péntek este visszatér Limába, és fogadja a helyi jezsuita közösség tagjait.

Szombaton, január 20-án Ferenc pápa a Peru északi partvidékén fekvő Trujillo városát keresi fel, ahol szabadtéri szentmise után papokkal és szerzetesekkel találkozik a székesegyházban, majd este visszatér Limába.

Január 21-én, vasárnap, a látogatás utolsó napján délelőtt Limai Szent Róza sírjánál imádkozik, délután szentmisét mutat be a Pálmafák terén, és még aznap este visszaindul Rómába. A közel 11 ezer kilométeres utat a repülőgép 17 óra alatt teszi meg.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria