Krisztus jelei a világban – Kisebb egyházi rendek felvételét ünnepelték Nyíregyházán

Hazai – 2021. április 15., csütörtök | 16:19

Három görögkatolikus papnövendék ölthette magára a kisebb egyházi rendek szolgálatának jelképeit, a felolvasói és az alszerpapi rend liturgikus öltözékeit április 11-én a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban.

Magyar Richárd felolvasó (III. évfolyam), Gémes Péter alszerpap (V. évfolyam) és Szabó Csaba alszerpap (V. évfolyam) a vecsernye elején kapták meg a kisebb rendeket. Hivatásuk útjának ezen állomásán a szeminárium vezetői, növendéktársaik és szeretteik is elkísérték őket; a szertartás során Horváth Tamás atya, a szeminárium spirituálisa szolgált az oltár mellett.

A Nyíregyházi Egyházmegyében Tamás vasárnapjához kapcsolódik a kisebb rendek feladásának szertartása. A hagyományt az ünnep különleges, buzdító üzenete is indokolja – mutatott rá elmélkedésében Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, és hozzátette: Tamás apostolnak szüksége volt arra, hogy megérintse Jézus sebeit. Erre a bizonyosságra napjainkban is sok embernek szüksége van. Az egyházi renddel járó kellékek valamilyen formában ezt segítik elő. A felolvasónak, alszerpapnak, diakónusnak, papnak, püspöknek is megvannak a maga eszközei, melyeket arra használ, hogy az evangéliumot továbbadja. Az egyházi rendek kézzelfogható eszközei és a liturgikus öltözékek, a rászon, a dalmatika, az orárion vagy a papi öltözék: jelek. Aki magára ölti, annak feladata, hogy Krisztus sebeit megmutassa, hogy jellé váljon.

Hiszem, ha látom – tartja Tamás nyomán a mondás. A lelki irodalomban ezt megfordítják az atyák:

kezdj el hinni, és majd meglátod az Istent.

Olyan jellé kell válnunk, amely által az emberekben a hitet tudjuk erősíteni, s a mindenkori szolgálatunk által az emberek felismerik az Isten jelenlétét az életükben – mondta a püspök. – Ez nagy felelősség: nem mindegy, hogyan éljük meg a szolgálatunkat a szertartásokon, a mindennapokban, hiszen akik magukra öltik ezen öltözékeket, használják ezeket az eszközöket, Krisztus jelei a világban.

Az emberek ezt a szolgálatot látva hitet meríthessenek, megerősödhessenek, mintha Jézus sebeit érintenék

– emlékeztette a papnövendékeket küldetésük lényegére Szocska Ábel.

*

A felolvasó feladata az énekes szolgálat, valamint az ószövetségi olvasmányok és az apostoli szakaszok felolvasása a szertartásokon. A papnövendék haját kereszt alakban megnyírják: tonzúrát kap az engedelmesség jeleként, majd a püspök imájával felolvasóvá avatja. A bő ujjú ruhát, a rászont is magára ölti a szertartás során.

Az alszerpapi rend feladása által a papnövendéket az oltár körüli szolgálattal bízza meg püspöke. Liturgikus öltözéke innentől a szticharion és az orárion, liturgikus eszközei a kéztörlő és a kancsó.

„Te, Uralkodónk, őrizd meg őt mindenben feddhetetlennek, add, hogy szeresse házad ékességét, ott álljon szentélyed ajtaja előtt, meggyújtsa dicsőséged sátrának mécsesét, viruljon Anyaszentegyházadban mint bőven termő olajfa, s teremje meg az igazság gyümölcsét, tökéletes szolgád legyen eljöveteled idején, és élvezhesse az előtted kedvesek jutalmát.”

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria