Krisztus katonája – Szombathelyen is bemutatták Sághy Marianne Szent Mártonról szóló könyvét

Kultúra – 2018. november 17., szombat | 12:00

A nemrég elhunyt Sághy Marianne „Szent Márton – Krisztus katonája” című könyvét november 12-én Szombathelyen, a szent szülőhelyén is bemutatták.

Néhány nappal a Szent Márton-ünnepségek után egy régóta várt, ám szomorú aktualitással bíró könyvbemutatóra került sor Szombathelyen. A kiváló történész, kutató Sághy Marianne a város híres szülöttéről, Szent Mártonról írt könyvét mutatták be a szent püspök tiszteletére szentelt templomban. A Szülőföld Kiadó gondozásában megjelent mű bemutatóján a szerző már nem lehetett jelen, néhány héttel ezelőtt elhunyt.

Ritkán adódik, hogy egy könyvet az elejétől a végéig el tudjak olvasni, de Sághy Marianne könyve ilyen volt – mondta köszöntőjében Székely János megyéspüspök. Hozzátette: Szombathely püspökeként fontosnak érzi, hogy minél többet tudjon Szent Mártonról.

A könyv nem más, mint Sulpicius Severus életrajzának kommentárja, a fellelhető legtágabb források tükrében: a korai remeteség és korai történeti adatok hátterével.

Mi derül ki a könyvből? Például Severus életrajzának születési, keletkezési módja, körülményei. Sulpicius egyik legjobb barátja Nolai Szent Paulinus volt, akit Aquitánia egyik leggazdagabb embereként ismertek. De ahogy az evangélium örömhírével találkozott, megkeresztelkedett, később pappá szentelték, és szétosztotta vagyonát. Ez a tette a Római Birodalomban nagy megdöbbenést keltett. Severus – felesége halála után – ugyanezt az utat járja be: szétosztja vagyonát, és remeteként kezd élni. Elmegy Tours-ba is, ahol megismerkedik Mártonnal. A püspök nagy hatással volt rá: az életszentsége, a hatalmas szeretete, az imádsága. Többször is találkoztak, így született meg szívében a gondolat, hogy könyvet ír Mártonról. Ez 397 nyarán, még Márton életében megjelent.

És mi rajzolódik ki az életrajzból? Világosan látszik, hogy Márton tüzes lelkű ember volt, tele aktivitással, ötletekkel. Újfajta életszentséget valósított meg –emelte ki Székely János. 

A könyvet Horváth József pápai prelátus, a kötet lektora mutatta be a megjelenteknek. Elmondta, hogy Sághy Marianne-nal 2016-ban kezdődött a kapcsolata, amikor a Szent Márton Akadémia előadásai zajlottak Szombathelyen. A sorozat egyik meghívott előadója volt a szerző is: nemcsak Márton utóéletéről beszélt, hanem magáról Mártonról.

Az volt az érzésem, hogy ő a lényeget keresi, az igazság felé halad – mondta a pápai prelátus, hozzátéve: azt kereste, kicsoda Márton. Folyamatosan, e-mailben elküldte a könyv cikkeit, amelyek előadások voltak vagy kutatási eredmények: fontos volt számára, hogy Márton lelkét mondja ki. A címlapon Márton látomása látható a 11. századi fuldai misekönyvből. Ezen három kép látható: a köpeny megosztása, az alvó Márton, valamint az ő víziója, amikor Jézus elmondja az angyaloknak, hogy Márton osztotta meg vele a köpenyét.

Horváth József megemlítette, hogy Severus nem írt évszámokat, csak Márton életének egyes éveit jegyezte meg, de ezek is szimbolikus jelentésűek. Az evangéliumi Krisztus-képet fordította le Severus az akkori ember számára és úgy mutatta be Mártont, mint akiben sajátosan megjelenik Krisztus. A 6. században Tours-i Szent Márton püspök rendelt az eseményekhez dátumokat. De ezek téves adatok, hiszen a püspök nem volt minden ismeret birtokában. A hiteles élet a krisztusi élet, jegyzi meg egy helyen ezzel kapcsolatban a szerző, kiemelve: ez az oka annak, hogy az életrajzban egyetlen dátum sem szerel. Mert Severus nem külső dátumokhoz akarja kötni az eseményeket, hanem időtlenné teszi őket, a belső időt akarja érzékeltetni, azt, ahogy a lélek egyre közelebb kerül Istenhez.

Márton a misztikus szentek közé tartozik – mondta a pápai prelátus –: nem a külső volt fontos számára, hanem az, hogy tetteiben mennyire tükröződnek vissza Krisztus egyes cselekedetei. Severus úgy mutatja be Mártont, mint aki Krisztus tükörképe, mása. Ezért is terjedt el nagyon gyorsan Európában a tisztelete.

Márton életét csak az érti meg, aki hívő, akinek személyes istenkapcsolata van. Akinek ez nincs meg, az sem Márton életét nem érti meg igazán, sem Sághy Marianne könyvét – zárta szavait Horváth József.

A szombathelyi Brenner-iskola diákjai Szent Márton életéből adtak elő jeleneteket a könyvbemutatón. Mindemellett Steindl Rezső Szent Mártont ábrázoló bélyegeiből és Kőszegfalviné Pajor Klára a szentet ábrázoló képeslapjaiból nyílt kiállítás a Szent Márton Látogatóközpontban.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria